Minden bizonnyal lőszerek is vannak annak az orosz katonai repülőnek a roncsai között, amelyik még a második világháborúban zuhant a Balatonba Alsóörsnél. A kiemeléshez azonban több millió forintra volna szükség, és ezt eddig nem sikerült előteremteni.

A tervek szerint legkorábban januárban emelhetik ki az alsóörsi nádasból annak az orosz repülőnek a roncsait, amely még a második világháborúban zuhant a tóba. A repülő hollétéről harminc éve tudnak, felfedezésekor meg is próbálták kiemelni, de kettétört. Kiemelése azonban időszerű volna, mert szinte bizonyos, hogy a repülőn, amely a háborúban az alsóörsi pályaudvart támadta, maradtak lőszerek - mondta az [origo]-nak Tóth Ferenc, a repülőgéproncsok felkutatásával foglalkozó szervezet kutatója.

Még be kell szerezni környezetvédelmi, tűzszerészi, kegyeleti engedélyeket, és elsősorban rengeteg pénzt. A kutatás, a szükséges felszerelés több millió forintba kerül, az összeget pedig maguknak a kutatóknak kell előteremteniük. Jelenleg szponzorokat keresnek. Legutóbb egy búváregyesület a Hadtörténeti Múzeumtól harmincezer forintot kapott a kutatásokhoz, ebből benzint tudtak venni a motorcsónakba.

Az [origo] nyáron arról számolt be, hogy egy környezetvédő búvár egyesület amerikai bombázó roncsait találta meg a Balatonban, és a kiemelés ősszel várható. A roncs pontos helyét titokban tartották, mert attól féltek, hogy megrohanják a leletet az amatőr régészek, és szétszedik. Tóth Ferenc az [origo]-nak azt mondta, hogy a pontos helyszínt nem véletlenül nem árulták el a búvárok, ugyanis ők maguk sem tudják. Régóta folyik a kutatás egy amerikai gép után, eddig azonban még senki nem találta meg azt.