Terry Black nyert a gyámhivatallal szemben

Érvényét vesztették azok a gyámhivatali határozatok, amelyek alapján Terry Blacknek vissza kellett volna adnia örökbefogadott kisfiát. A Fővárosi Bíróság jogerős döntésének indoklása szerint a határozatokat meghozó jogász elfogult volt, és különböző eljárásjogi szabálytalanságok is történtek. Danika örökbefogadása miatt új eljárás indul.

A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a Fővárosi Gyámügyi Hivatal azon négy határozatát, amelyek alapján Terry Black nem tarthatta volna meg a korábban általa örökbefogadott kisfiút, Danikát. A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a gyámügyi hivatal részéről a határozatok meghozatalában eljáró jogásznő elfogult volt, továbbá felmerültek más eljárásjogi szabálytalanságok is.

A bíróság a gyámügyet új eljárásra kötelezte, azonban kikötötte, hogy annak lefolytatására egy másik gyámügyi hivatalt kell kijelölnie az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumnak.

Az ismert transzvesztita előadóművészt korábban alkalmasnak találták a gyerek felnevelésére, így kerülhetett hozzá a kisfiú. Az ügy nyilvánosságra kerülésekor azonban Harrach Péter akkori családügyi miniszter nyilvánosan kifogásolta az örökbeadási határozatot, majd ezután az ügyészség törvényességi óvást nyújtott be. Az ennek nyomán hozott újabb határozatban már alkalmatlannak találták a másságát nyíltan vállaló férfit a gyereknevelésre.

A mostani bírósági döntés a korábban Terry Black által bíróságon megtámadott, rá nézve hátrányos négy gyámhivatali határozatot - az örökbefogadási kérelmet, a gyerek ideiglenes elhelyezését és átmeneti nevelésbe helyezését, valamint Terry Black örökbefogadási alkalmasságát érintő döntést - helyezte hatályon kívül.

A gyámhivatal jogásznőjét azért találták elfogultnak, mert becsületsértés miatt beperelte Terry Blacket, mivel a transzvesztita egy májusi bírósági tárgyaláson szidalmazta őt, és sértő megjegyzéseket tett személyére.

KAPCSOLÓDÓ CIKK