Feljelentés plakátok miatt Vásárosnaményban

Vasárnap délutánig két településen: a Szabolcs megyei Vásárosnaményban és a Bács-Kiskun megyei Kunbaján állapított meg kampáncsendsértést a helyi választási bizottság. Vásárosnaményban kampánycsendet sértett egy ismert politikust gyalázó szórólap, míg egy másik jelölt feljelentést tett a róla szóló plakátok miatt. Kunbaján szervezetten, buszokkal vittek voksolni választókat.

Szervezetten szállítottak választópolgárokat szavazni az egyik induló polgármesterjelölt érdekében Kunbaján - közölte a település jegyzője. A beérkezett panasz nyomán összeült a helyi választási bizottság, és a panasznak helyt adva határozatban szólította fel az érintetteket a törvénysértő magatartás megszüntetésére.

Emellett kampáncsendsértést állapítottak meg Vásárosnaményban is. A kampánycsend hatályba lépése után, törvénysértő módon terjesztettek szórólapokat a településen - állapította meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város helyi választási bizottsága vasárnap.

Tóth János, a testület elnöke elmondta: azt nem tudták kideríteni, hogy ki, vagy kik sértették meg a kampánycsendet, csupán annyit közölte, hogy hatályba lépése után a térség egyik országos politikusát "hátrányos színben" feltűntető szórólapokat helyeztek ismeretlen személyek több szavazó postaládájába. Az ügyben érintett politikus feljelentést tett a rendőrségen jó hírnevének megsértése, valamint a választás rendje elleni cselekmény miatt, ismeretlen tettes ellen.

Az esetet jelző párt szerint a szórólapok szövege negatívan befolyásolhatja a szavazás eredményét, s ezt a bizottság tagjai elfogadták. A vásárosnaményi testület elé egy másik beadvány is került, amely szerint az egyik jelöltet és pártjának országosan ismert személyiségeit plakátokon gyaláztak ismeretlen személyek.

A panasszal végül a testület érdemben nem foglalkozott, mert a bejelentést tett személy nem volt beazonosítható, meghallgatására viszont szükség lett volna. Az érintett jelölt azonban becsületének és jó hírnevének megsértése, valamint a választás rendje elleni cselekmény miatt ismeretlen tettes ellen rendőrségi
feljelentést tett. Beadványáról hétfőn hoz döntést a hatóság.

KAPCSOLÓDÓ CIKK