A honvédelmi bizottság vizsgálhatja a Mistral-malőrt

Vágólapra másolva!
Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága következő ülésén a Magyar Honvédség több, a közelmúltban végrehajtott gyakorlatáról tájékozódik, köztük a Mistral-éleslövészetről is. A tstület szocialista elnöke szerint tovább vizsgálódhatnak majd Mistral-rakétarendszer használatának tapasztalatairól.
Vágólapra másolva!

Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának jövő hét szerdai ülésen a szaktárca, illetve a honvédség képviselői adnak tájékoztatást a közelmúltban befejeződött Szablya hadgyakorlatról, egy éjszakai lövészetről, illetve a Mistral rakétarendszer október 9-i éleslövészetéről. Keleti György, a bizottság szocialista elnöke csütörtökön azt mondta: elképzelhető, hogy a testület haditechnikai albizottsága tovább vizsgálódik majd a Mistral-rakétarendszer használatának tapasztalatairól.

Mint ismeretes, a Drégelypalánkon megtartott Mistral-éleslövészeten kilőtt három rakéta közül az egyik a cél elérése előtt felrobbant, egy másik kilövése pedig csak másodszorra sikerült. A lövészetet aznap sikeresnek minősítették, azonban a honvédelmi miniszter vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, mi okozhatta a meghibásodást. A vizsgálat során kiderült, hogy a kilőtt eszköz közelségi gyújtója feltehetően rosszul működött, és indokolatlanul robbantotta fel a rakétát.

Az eset kapcsán Simicskó István, a Fidesz biztonságpolitikai kabinetjének vezetője érthetetlennek tartotta, hogy a honvédelmi tárca miért akarja folytatni "a gyenge eredményeket produkáló" Mistral légvédelmi rakéták beszerzését, hiszen a francia rakéták közül egy 1999-ben végrehajtott hadgyakorlaton egyik sem ért célba, és a mostani gyakorlat sem sikerült százszázalékosan.

A Magyar Honvédség eddig 16 Mistral-rakétát lőtt ki, amelyből összesen három nem talált célba. Ezek közül kettő kiképzési okok miatt, egy pedig technikai hibából tévesztett célt. A rakéták itthoni találati pontossága az eddigi kilövések alapján 81 százalék, amely a nemzetközi tapasztalatok szerinti 73 és 100 százalék közötti arány közepén foglal helyet.

A Mistral-rakétákat gyártó Matra cég 1997-ben a magyar kormány nemzetközi közbeszerzési pályázatának nyerteseként négy konkurensét megelőzve kapott megrendelést egy kis magasságú légvédelmi rakétarendszer szállítására. A francia vállalat három rakétaüteget (45 kilövőállványt) szállított le a hozzá tartozó rakétákkal, harcvezérlő rendszerrel és radarokkal. A Mistral kis és közepes magasságban (6 kilométeres magasság alatt) haladó repülők és helikopterek megsemmisítésére szolgál.