Pénzmosással gyanúsítják Tasnádit

Egymillió márkás pénzmosással gyanúsítja a rendőrség Tasnádi Pétert, akit már ki is hallgattak az ügyben. A nyomozók szerint a bűntett még 1998-ban történt.

Az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság munkatársai kihallgatták az előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Pétert, akit egy még 1998-ban elkövetett, egymillió német márka értékű pénzmosással gyanúsítanak. A nyomozók ezzel összefüggésben házkutatást tartottak a gyanúsított családi házában, valamint egy, a vállalkozó gazdasági érdekeltségi körébe tartozó kft. székhelyén és annak könyvelőirodájában. A házkutatás során a könyvelési iratokat foglaltak le a nyomozók. 

Bíró László ügyvéd az MTI érdeklődésére elmondta: a rendőrség akkor hallgatta ki és gyanúsította meg védencüket, amikor éppen házkutatást tartottak Tasnádi Péter vállalkozásának székhelyén. Hozzátette, hogy a nyomozók különböző iratokat és számítógépes merevlemezeket foglaltak le. Bíró László elmondta azt is, hogy a szóban forgó ügyet a rendőrség már korábban vizsgálta; mostani közlésük szerint újabb bizonyítékok merültek fel az ügyben.

Tasnádi Pétert a Pest Megyei Bíróság május 16-án kihirdetett nem jogerős ítéletében 4 és fél év börtönnel és másfél millió forintos vagyonelkobzással sújtotta; az ellene felhozott vádak közül csak az önbíráskodást, a súlyos testi sértést és az adócsalás vétségét látta bizonyítottnak. Az elsőfokú ítélet kihirdetését követően az akkor már 32 hónapja előzetes letartóztatásban lévő Tasnádi Pétert szabadlábra helyezte a bíróság, és egyúttal elrendelte házi őrizetét. A Legfelsőbb Bíróság azonban szeptember 24-én a házi őrizet sorozatos megszegése miatt ismét előzetes letartóztatásba helyezte a férfit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK