Rekordnyeremény vár gazdára az ötös lottón

Vágólapra másolva!
Ezen a héten az ötös lottó történetének legnagyobb nyereményét, 1 milliárd 210 millió forintot vihet haza a szerencsés nyertes. A hatalmas összeg a nem rendszeresen játszókat is arra készteti, hogy szerencsét próbáljanak. Ennek megfelelően várhatóan egymillióval többen váltanak szelvényt, mint a múlt héten - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!
Zsebre teheti Ráckevét az ötös lottó nyertese/itthon/20011116rackeve.html

Kiss János, a Szerencsejáték Rt. kommunikációs igazgatóságának főmunkatársa a lapnak elmondta, hogy a héten közel 7,5 millió játékra számítanak. A rekordösszeg ismeretében a hét második felétől már érezhető volt a megnövekedett forgalom az ország nagyobb lottózóiban, de az igazi roham szombat délelőtt várható.

Az ötös lottó érdekes módon hazánkban egyébként jóval népszerűbb, mint Európa nyugati felén, ahol a nagyobb nyerési esélyt jelentő hatos, illetve hetes lottót játsszák szívesebben. Kiss János szerint hazánkban kétszer annyian játszanak az ötös lottón, mint a hatoson, pedig az előbbin 1 a 43,9 millióhoz, az utóbbin pedig 1 a 8,5 millióhoz az esély a telitalálatra.

Az ötös lottón egyébként eddig 1 milliárd 152 millió forint volt a legnagyobb nyeremény 2001. novemberében - írja a Magyar Hírlap.