Ma eldől Gy. Németh és Atkári sorsa

Vágólapra másolva!
A fő kérdésekben várhatóan ma megállapodik az MSZP és az SZDSZ fővárosi frakciója. Az SZDSZ továbbra is ragaszkodik Atkári Jánoshoz és a gazdasági főpolgármester-helyettesi poszthoz. Cserébe Gy. Németh lehetne az általános helyettes.
Vágólapra másolva!

z SZDSZ csak abban az esetben látja indokoltnak az ötödik főpolgármester-helyettesi poszt felállítását, ha azt Gy. Németh Erzsébet tölti be. Az MSZP frakcióvezetője azonban még mindig nem nyilatkozott arról, milyen posztot kíván betölteni. Mint mondta, ez a további egyeztetéseken dől el.

A szocialisták viszont ragaszkodnak a gazdasági főpolgármester-helyettesi poszthoz. Ezt eddig Atkári János SZDSZ-es politikus töltötte be. A szabad demokraták azonban továbbra is kitartanak amellett, hogy nem indokolt a személyeken változtatni.

Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője az [origo]-nak azt mondta: az MSZP jelezte, hogy a hétfői tárgyalásra új ajánlattal érkezik. Bőhm szerint hétfőn már meg tudnak állapodni a helyettesek személyében, a hatáskörökben és a bizottsági elnöki posztokban. A többi kérdést már szakértői szinten egyeztetnék.