Felmentő ítéletre számít Mohácsi László, frissen megválasztott keszthelyi polgármester, ügyének másodfokú tárgyalásán. A szocialista politikus annak ellenére is biztos ártatlanságában, hogy 2002 febrárjában első fokon már tíz hónapra itélték önbíráskodás és súlyos testi sértés miatt. Mohácsi az ítélet szerint veréssel fenyegetett meg egy férfit, akin eltűnt angolnázó hálóit kereste. A férfit Mohácsi ismeretlen társa meg is ütötte.

November 15-én lesz a másodfokú tárgyalása annak az ügynek, melynek vádlottja Keszthely most megválasztott polgármestere, Mohácsi László. A szocialista politikust önbíráskodás és súlyos testi sértés bűntette miatt első fokon tíz hónap börtönre és egy évi tartó közügyek gyakorlásától való eltiltása ítélte a Marcali Városi Bíróság 2002 februárjában. Az ítélet ellen Mohácsi védője felmentésért, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. Ha másodfokon is bűnösnek találják, az újdonsült polgármester elveszítheti alig megszerzett székét.

Mohácsi, az ítéletben megállapított tényállás szerint, eltűnt halászhálói miatt kereste fel 1999 május 27-én a későbbi sértettet a balatonmáriafürdői hajóállomáson, miután telefonon érdeklődött hollétéről annak édesanyjától. A sértettnél egy, az eljárás során felderítetlen személyazonosságú férfival jelent meg, és követelni kezdte tőle 3 eltűnt angolnázó hálóját. Megfenyegette, hogy őt megverik, házát pedig szétverik, ha nem adja elő a hálókat. A fenyegetés nyomatékaként az ismeretlen férfi megütötte a sértettet, aki 8 napon túl gyógyuló sebesülést szenvedett - mondta el az [origo]-nak Halász Etelka bíró, a Somogy Megyei Bíróság szóvivője.

Az ügyészség az első fokú ítéletet követően indítványozta, hogy a vádlottat az önbíráskodás bűntettében társtettessé, a súlyos testi sértés bűntettében pedig bűnsegéddé minősítsék át. Ez a büntetési tételeken nem változhat, előbbi esetében akár 1-5 évig, utóbbi esetében 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják, ha a Somogy Megyei Bíróság is megbizonyosodik bűnösségéről. Az ügy másodfokú tárgyalása november 15-én lesz.

Mohácsi József az [origo] megkeresésére közölte, csak november 15-e után, a "várhatóan felmentő ítéletet" követően kíván nyilatkozni az ügyről. Arra a kérdésre, hogy mire alapozza a számára kedvező döntést, azt válaszolta, hogy hamis vád alapján indult ellene az eljárás. A polgármester arról nem nyilatkozott, kinek állhatott érdekében, hogy alaptalanul vádolja meg.