A NATO csak bírált, kizárással nem fenyegetőzött

Vágólapra másolva!
Az [origo] által megkérdezett politikusok szerint a Foreign Affairs című lapban megjelent cikket nem kell túlértékelni, csupán egy bővítés-ellenes véleményről van szó. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint ugyanakkor a figyelmeztetést komolyan kell venni. A NATO-főtitkár szóvivője azt mondja: a cikk szerzője csak a saját véleményét fejthette ki. "Nem vezetünk a NATO-ban bizonyítványt a szövetségesekről" - mondta Yves Brodeur.
Vágólapra másolva!

Celeste A. Wallander biztonságpolitikai szakértő a Foreign Affairs című amerikai lapban azt írja, hogy a NATO-ban azért bírálják Magyarországot, mert az elmúlt négy évben túl sokat mulasztott a vállalások teljesítésében. Lord Robertson NATO-főtitkár szerinte nem hivatalosan közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel, hogy már kizárták volna Magyarországot a szövetségből, ha lenne erre mód. Wallander az európai biztonságpolitika egy rangos képviselőjére hivatkozva az előző kormány antiszemitizmusát, a szomszédaival szemben támasztott -nem területi - követeléseit, valamint a balkáni stabilitás megteremtésében elmulasztott konstruktív szerepét említette, mint olyan tényezőket, amelyek miatt a NATO megválna Magyarországtól. Úgy fogalmaz a szerző: "Magyarország elnyerte a NATO legkiábrándítóbb tagjának a címét, pedig voltak vetélytársai is".

Wallander cikkehttp://www.foreignaffairs.org/20021101facomment9987/celeste-a-wallander/nato-s-price-shape-up-or-ship-out.htmlA Foreign Affarirs november-decemberi számának ingyenes változata

Az írás szerint Orbán Viktor nacionalista kormányának választási veresége után úgy tűnik, hogy Magyarország ismét visszatért a helyes útra. A jelenlegi vagy leendő tagországokban a jövőbeli választásokon azonban olyan rezsimek kerülhetnek hatalomra, amelyek nem férnek össze a NATO elveivel.

A szerző végkövetkeztetése szerint a NATO-nak a prágai csúcstalálkozón az észak-atlanti szerződés módosításával létre kell hoznia egy olyan mechanizmust, amely büntetné, felfüggesztené vagy kizárná a tagságra méltatlanná váló országokat, mert csak így biztosítható, hogy a NATO-tagság ösztönzője legyen a demokratikus reformoknak és a szövetség hatékony politikai és katonai intézmény maradjon.

"Nem vezetünk a NATO-ban bizonyítványt a szövetségesekről" - mondta csütörtökön Yves Brodeur, a NATO-főtitkár szóvivője az MTI tudósítójának a Foreign Affairs cikkéről. A szóvivő nem látta még a cikket, nem ismeri a szerzőjét sem, de - mint mondta - annyi bizonyos, hogy az illető csak a saját nézeteit fejthette ki.

Brodeur azt mondta: "Mint az közismert, a NATO-ban nincs ilyen minősítő eljárás vagy mechanizmus. A dolog így számomra értelmezhetetlen. Mi nem kommentáljuk soha a nyilvánosság előtt a szövetségesek teljesítményét. Ez nemcsak Magyarországra vonatkozik, hanem a többi szövetségesre is. Nem lenne valami gyümölcsöző gyakorlat. A szövetségesek együtt - ez az alapelv. Együtt értékeljük a szövetség teljesítményét, azt, hogy hogyan mennek a dolgok, hogyan teljesítjük különböző kötelezettségeinket, megbízatásainkat, amelyeket vállaltunk. A szövetségesek ennek tükrében döntik el, hogy a műveleteink sikeresen haladnak-e vagy sem. De nem vitatkozgatnak és nem latolgatják az egyes szövetségesek értékét. Azt gondolom, nem ilyesmivel érdemes foglalkozni, nem érdemes erre vesztegetni az időt. Foglalkozni az igazi kérdésekkel kell, mint például azzal, hogyan tehetnénk jobbá a szövetséget".