A NATO sem tudná megvédeni Magyarországot

Olyan alapvető katonai képességek hiányoznak Magyarországon, hogy még más NATO-tagállamok sem igen tudnának megvédeni bennünket megfelelő háttérbázis és intézményrendszer híján - mondta a Népszabadságnak Juhász Ferenc honvédelmi miniszter. A magyar hadsereget nagy, nehézkes mozgásra alakították ki, és hiányoznak az önállóan működő, gyorsan bevethető zászlóaljak - tette hozzá.

"Nemcsak az a gond, hogy a magyar hadseregnek nincs elég fegyvere. Nem megfelelő a szervezete, de a felkészülés és a fegyverzet együttese sem" - mondta a Népszabadságnak Juhász Ferenc azt követően, hogy a Foreign Affairs című amerikai folyóiratban Magyarország katonai teljesítményét bíráló cikk jelent meg. A miniszter szerint a magyar hadsereget nagy, nehézkes mozgásra alakították ki, és hiányoznak az önállóan működő, gyorsan bevethető zászlóaljak.

A felkészültségről a miniszter elmondta: még mindig kevesen vannak, akik ismerik a NATO-együttműködés szabályait. Fontos lenne, hogy a magyar zászlóaljak legalább kommunikálni tudjanak más tagállamok zászlóaljaival - tette hozzá.

A Medgyessy-kormány honvédelmi minisztere úgy látja, hogy az előző kormány megpróbálta a NATO-t kicselezni. A védelmi tervezésnél mindig csak ígérgetett, az atlanti szövetség pedig nem volt elég követelődző, ám a haladék mostanra lejárt. A jelenről szólva a miniszter ehhez hozzáteszi: a november végi prágai NATO-csúcson a magyar teljesítményről nem esik szó ugyan, de a jelenlegi kormánynak a brüsszeli egyeztetéseken értésére adták: az ajánlásokat ezentúl komolyan kell venni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK