Nagyobb védelem a nemdohányzóknak

Törvénymódosítást szorgalmaz Béki Gabriella SZDSZ-es képviselő a nemdohányzók védelmének erősítéséért. A képviselő kötelezővé tenné, hogy minden cigarettás dobozon hívják fel a figyelmet arra, a dohányfüst különösen veszélyezteti a gyermekek egészségét. A politikus szerint a jelenlegi helyzet olyan, mintha nem is létezne a nemdohányzók védelméről szóló törvény.

Törvénymódosítást szorgalmaz Béki Gabriella SZDSZ-es képviselő a nemdohányzók védelmének erősítése érdekében. A szabad demokrata képviselő az MTI-nek hétfőn elmondta: módosító indítványának lényege, hogy a cigarettás dobozokon kötelező legyen felhívni a kismamák és a várandós nők figyelmét arra, hogy a dohányfüst különösen veszélyezteti a gyermekek egészségét. Béki közölte, a dohánygyártók jelenleg fakultatív módon jelezhetik a cigarettás dobozokon a gyermekeket érintő lehetséges veszélyeket.

 

A képviselő hozzátette: az egészségügyi törvény parlament elé kerülő módosításával megváltozik a nemdohányzók védelméről szóló jogszabály is, mégpedig úgy, hogy a cigarettás dobozokon megnőne a veszélyekre vonatkozó felhívás szövegének mérete.

 

A jelenleg érvényben lévő szabályozásokra utalva az SZDSZ-es politikus azt mondta: olyan, mintha nem is létezne a nemdohányzók védelméről szóló törvény. Béki szerint a szankciók, amelyek a jogszabály megsértőit sújtják, túl enyhék. A képviselő tudomása szerint az illetékes minisztérium idén csupán 4,5 millió forint egészségvédelmi bírságot szedett be.

 

Béki Gabriella elmondta: javaslata ügyében konzultálni kívánt a parlamenti pártok illetékeseivel, azonban a hétfőre összehívott egyeztetésen az ellenzék nem vett részt. A képviselő ugyanakkor hozzátette: Vidorné Szabó Györgyi MSZP-s képviselő rokonszenvvel fogadta javaslatát.

 

Béki Gabriella azt is közölte, a költségvetés módosításakor további, a nemdohányzók védelmét szolgáló, elsősorban a szankciókat súlyosbító javaslatokat fog benyújtani.

KAPCSOLÓDÓ CIKK