Megalakultak a budapesti önkormányzati testületek

Vágólapra másolva!
A fővárosban és a 23 kerületben is a határidőre megalakultak az új összetételű képviselőtestületek. Vannak azonban olyan kerületek, ahol még nem tudtak helyetteseket választani a polgármester mellé. Néhány kerületben a kormánypárti polgármesternek fideszes helyettese lett, és előfordul fordított helyzet is.
Vágólapra másolva!

Budapesten mind a 23 kerületben és a fővárosban is a törvényben előírt határidőig megalakult az új összetételű képviselőtestület - nyilatkozta Felkai László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője kedden. Abban a tíz kerületben, ahol új polgármestert választottak, a jelenlétében rendben megtörtént a régi és az új vezető között az ügyek átadása. Néhány kerületben, valamint a fővárosban is, ahol az erőviszonyok igen szorosak, s ezért még nem jött létre megegyezés az alpolgármesterekről, egyelőre nem választottak még helyetteseket a polgármesterek mellé.

Vannak olyan kerületek, amelyekben a kormánypárti polgármester mellett ellenzéki alpolgármesterek vannak, és arra is van példa, hogy az ellenzéki polgármester mellett kormánypártiak az alpolgármesterek. Az előbbi eset van például az V. kerületben, ahol a szocialista polgármesternek az egyik alpolgármestere fideszes. A XIV. kerületben pedig a fideszes Rátonyi Gábor lett a polgármester, de posztján maradt a két korábbi szocialista alpolgármester. A XVI. kerületben pedig még azért tart az egyeztetés, mivel a testületbe bejutott két SZDSZ-es képviselő egyaránt alpolgármesteri posztot kér.