Vádemelés az ipari alpinisták köteleit elvágó ellen

Vágólapra másolva!
Több emberen elkövetett emberölési kísérlet miatt emeltek vádat az ellen a férfi ellen, aki elvágta egy társasház homlokzatán dolgozó ipari alpinisták biztosítóköteleit - tudta meg a Fővárosi Főügyészségen a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Jelenleg előzetes letartóztatásban van M. József, aki a vád szerint elvágta a budapesti, Dózsa György úti társasház homlokzatán dolgozó ipari alpinisták köteleit tavaly novemberben. A férfi - aki az egyik tetőtéri lakásban élt - összeszólalkozott a munkásokkal. Közölte velük: ha nem hagyják abba a munkát, elvágja a kötelüket. A felújításon dolgozók azonban folytatták a munkát, mire a feldühödött féri elvágta mindhárom munkás kötelét.

Az egyik munkás életét az mentette meg, hogy meghallották a segélykiáltását, és egy lakó beengedte lakásába. A munkások vezetője akkor úgy nyilatkozott, hogy az emberek közvetlen veszélyben voltak.

M. József tettét azzal magyarázta, hogy a munkások feldühítették, mert összetörték a tetőcserepeket, és hiába szólt főnöküknek, a helyzet nem változott. A vádlott ügyvédje azzal érvel, hogy védence nem akarta megölni a munkásokat, csak el akarta érni, hogy abbahagyják a felújítást. Emellett M. József csak két munkást látott, arról nem tudott, hogy még egy ember dolgozik a tetőn. Az ügyvéd szerint védence nem követett el bűncselekményt, mert számára az derül ki az áldozatok vallomásaiból, hogy azok nem voltak életveszélyben.