A Heves megyei rendőr-főkapitány szerint jogszerű és szakszerű volt a rendőri intézkedés a gyöngyösi kórházban. A kórház igazgatója is azt állítja, hogy szükség volt a rendőrökre. Sebes Gábor szerint kórháza tolerálja a romák gyászát, de viselkedésük november 1-én a szokásosnál jóval intenzívebb volt. A kórházban kitört verekedésben kilenc ember megsérült. A rendőrök a romákat, a romák a rendőröket vádolják a történtekért. Mindkét fél feljelentette a másikat.

A Heves megyei rendőrfőkapitány, Tuza László dandártábornok szerdán sajtótájékoztatón számolt be a november 1-i eseményekről. A tábornok elmondta, a rendőrök azért vonultak ki a gyöngyösi Bugát Pál Kórházba, mert a romák, - körülbelül 50-60 fő - hangoskodtak, zavarták a betegek nyugalmát, akik közül többen megijedtek, akadályozták a kórházi személyzet munkáját is. A gyászolók viselkedésének intenzitása jóval meghaladta a - mind a kórház személyzete, mind a rendőrök által ismert - szokásos gyászoló magatartást.

A rendőrök felszólították a romákat, hogy hagyják abba a hangoskodást és hagyják el a kórházat, mire a gyászolók elindultak a lift és a lépcső felé. Egyikük azonban - R. Cs. szolnoki lakos - az egyik intézkedő rendőrt a tömegbe rántotta, ahol négy társával ütlegelni kezdte, majd a rendőrrel együtt legurult a lépcsőn. A rendőr segítségére sietett egyik kollégája, ám gumibotját megragadták, és egy fémtárggyal fültövön ütötték. A rendőröknek végül gumibot és bilincs bevetésével sikerült eltávolítani a romákat az épületből, az ellenük erőszakosan fellépő öt személyt pedig előállították. Az öt roma ellen csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt kezdeményeztek eljárást a Heves Megyei Ügyészségen.

A romák szintén feljelentést tettek az intézkedő rendőrök ellen. Szerintük ugyanis ők nem szolgáltattak okot a rendőri beavatkozásra. A történtek során hat roma szenvedett sérüléseket, kettőt közülük kórházba szállítottak.

Tuza László dandártábornok, a főkapitányság vezetője szerint a rendőri intézkedés jogszerű és szakszerű volt. Az intézkedést a kórházban megjelent tömeg garázda magatartása tette szükségessé. Ezt a kórház igazgató főorvosa, Dr. Sebes Gábor is megerősítette.

A rendőri intézkedés szakszerűségének kivizsgálására Salgó László vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány bizottságot hozott létre.

A kórházigazgató szerint ők tolerálják a romák gyászát

Sebes Gábor szerint az intézményben tisztában vannak azzal, hogy a roma kultúra része az örömnek és a bánatnak sajátos, hangos kinyilvánítása. Hozzátette: ez megszokott jelenség a kórházban és az intézményben tolerálják is ezeket a szokásokat. A toleranciát Pro Egalitate Díjjal ismerte el két évvel ezelőtt a Gyöngyösi Cigány Kisebbségi Önkormányzat - közölte. Az igazgató szerint a biztonsági őr helyesen döntött, amikor kihívta a rendőröket, mert az 50-60 fős csoport tagjai nem tettek eleget kéréseinek és felszólításainak. Sebes Gábor arról is beszámolt, hogy az ilyen és hasonló esetek elkerülése érdekében kezdeményezni kívánja a roma kultúrát ismerő, cigány származású biztonsági őrök alkalmazását a kórház területén - tudatta az MTI.