Második alkalommal állították pellengérre Magyarországon azokat, akik a legtöbbet tettek az elektronikus magánszféra megsértéséért. 2002-ben a Microsoft, a Magyar Rádió, Lakat T. Károly és a BSA nevű szervezetet büntette Nagy Testvér-díjjal a Technika az Emberért Alapítvány.

A Nagy Testvér-díjakat minden évben azok a szervezetek és személyek kapják, akik súlyosan megsértették az emberek elektronikus magánszféráját. A díjakat egy hat tagú, közéleti személyiségekből álló zsűri osztotta ki, a Technika az Emberért Alapítvány megbízásából. A díjat 1998-ban hozták létre Angliában, és évről-évre kiosztják Magyarországon kívül az USA-ban, Ausztriában, Németországban, Franciaországban és Svájcban.

Ilyet kaptak a jogsértők

Cégek kategóriában a Microsoft érdemelte ki az idei megbélyegzést, mert a szoftvergyártó cég úgy gyűjtött adatokat a felhasználók internetezési szokásairól és gépeiken lévő programokról, hogy arról a megfigyeltek nem tudhattak. Állami szerv kategóriában a Magyar Rádió kapta a díjat, mert a rádió vezetése arra kötelezte a dolgozókat, hogy hozzák nyilvánosságra átvilágításuk eredményét. A törvény szerint azonban nem lett volna ehhez joga az MR vezetőinek. Magánszemély kategóriában Lakat T. Károly televíziós műsorvezető győzött. Két ügyben is bűnösnek találták a riportert: egyrészt a közszolgálati televízió munkatársaként a Való Világ házban tett látogatásáért, másrészt mert interjút készített egy gyilkossággal gyanúsított kiskorúval.

A Nagy Testvér-díjak közül egyet a közönség ítélhetett oda. Az internetes szavazáson a legtöbben Péterfalvi Attilára, az adatvédelmi ombudsmanra szavaztak, miután kiderült, hogy a hivatalát bekamerázták. Péterfalvi azonban bebizonyította, hogy a kamerák elhelyezéséről elődjei döntöttek, és ígéretet tett arra, hogy hamarosan leszerelik azokat. Így ő kiesett a jelöltek közül, és a második legtöbb szavazatot kapott BSA (Business Software Alliance) kapta a díjat. A BSA szoftvergyártók érdekvédelmi szövetsége, mely az illegálisan használt programok ellen küzd. A díjat azért kapta e szervezet, mert hatóságnak feltüntetve magát fenyegeti a felhasználókat, holott semmilyen joga sincs eljárni emberek ellen.

A Nagy Testvér-díjnak pozitív változata is van, ezt a Linux-felahsználók Magyarországi Egyesülete kapta.