A titkárnők használnák az idősebb képviselők laptopját

Vágólapra másolva!
Még az idén mind a 386 képviselő kap egy-egy laptopot. A gépek beszerzésére már kiírták a közbeszerzési pályázatot, összesen 400 millió forint áll az Országgyűlés rendelkezésére. Abban minden párt egyetért, hogy itt az ideje, hogy a papírról áttérjenek az elektronikus munkára, ugyanakkor problémának tartják, hogy az idős képviselőknek nehéz lesz átállniuk az új rendszerre. Varga László, az Országgyűlés korelnöke például azt mondta: a titkárnőjét kellene megkérdezni, használna-e laptopot.
Vágólapra másolva!

A 2002-es költségvetésben a ciklusváltásra elkülönített, de fel nem használt 400 milliós keretet használják fel laptop-vásárlásra. A rendszer kiépítése pedig 70-80 millió forintba kerül körülbelül. Bakos Emil, az Országgyűlés gazdasági főigazgatója az [origo]-nak elmondta: egy cikluson belül mindenképpen megtérül a beruházás. Az elmúlt ciklusban például fél milliárd forintot költöttek futárpostára, ami több, mint a laptop-vásárlás és a rendszer kiépítése együtt. Ráadásul a képviselők az interneten gyorsabban jutnának hozzá az információhoz, módosító javaslataikat azonnal elküldhetnék, és a külföldi törvényjavaslatokat tanulmányozva számtalan hasznos információ birtokába juthatnak rövid időn belül.

"A választóknak nincs emiljük" - a parlamenti képviselők kevesebb, mint a tizede használja az internetet az [origo] felmérése szerint/itthon/20001025a.htmlAz [origo] 2000-es felmérése a képviselők internetezési szokásairól

Körülbelül két éve merült fel először az ötlet, hogy a képviselők térjenek át papírról az elektronikus munkára. Zuschlag János MSZP-s képviselő javaslatát az akkor kormányzó Fidesz azzal utasította vissza, hogy nem látja a konkrét forrásokat.

Nemrégiben egy négypárti egyeztetésen valamennyi frakció egyetértett abban, hogy célszerű fokozatosan áttérni az iratok elektronikus úton való továbbítására. A megbeszélésen - melyet Mandur László MSZP-s házalelnök vezetett - Rogán Antal (Fidesz), Pettkó András (MDF), Molnár Gyula (MSZP) és Mécs Imre (SZDSZ) vett részt. Mind a négyen tagjai az informatikai bizottságnak, ebbéli minőségükben kérték ki a véleményüket.

Előtte, még nyár elején kérdőíven mérték fel, mekkora igény van a hordozható számítógépek iránt. A képviselők nagy része pozitívan fogadta a javaslatot. Jelenleg a képviselők vasárnap, rendőrségi futárpostával kapják meg az irományokat, amelyek összesúlya általában 6-8 kilogram. A most benyújtott költségvetési törvény például egy majdnem 10 cm vastag iratköteg.

Rogán Antal, az informatikai bizottság elnöke, a Fidesz frakcióvezető-helyettese az [origo]-nak elmondta: jelenleg nem lehet a képviselőket arra kötelezni, hogy laptopot használjanak. Ehhez a házszabály módosítására lenne szükség. Rogán a megbeszélésen azt javasolta, hogy aki laptopot kap, az ezzel együtt mondjon le a futárpostáról, ám elvetették az ötletet. Így mindenki kap laptopot, és dönthet, hogy kéri-e papíron is az iratokat vagy sem, vagyis drasztikus változást nem jelent a rendelkezés.

A fideszes politikus szerint jelenleg a képviselők 30-35 százaléka használ számítógépet, bár többségük nem a parlamenti rendszert használja, mivel azon eléggé akadozik a szolgáltatás. Rogán szerint fontos, hogy a megfelelő rendszert is kiépítsék, különben nem fogják a képviselők használni a laptopokat. Ezzel egyetértett Pettkó is, hozzátéve: az is fontos lenne, hogy a képveselők saját tárhelyet is kapjanak.

A Fidesz-frakcióban jelenleg is elektronikusan üzennek egymásnak: sms-ben értesülnek a képviselők a frakció- és bizottsági ülésekről, kabinet-értekezletekről. Az előterjesztéseket pedig e-mailen kapják meg a képviselők. Az MSZP-ben szintén egyre többször elektronikus formában értesítik a képviselőket.

Pettkó szerint 1-2 éven belül mindenképpen át lehet térni az elektronikus adattovábbításra, bár egy jó darabig biztos, hogy fenn kell még tartani a papíralapú rendszert is, de a ciklus végére szerinte meg lehet szüntetni a papírküldözgetést. Példaként említette, hogy két hónapja felmérték, ki kéri továbbra is papíron a parlamenti jegyzőkönyveket, amiket az interneten is meg lehet találni. A képviselők 20-30 százaléka visszamondta a jegyzőkönyveket. Pettkó azt is megemlítette, hogy a futárpostán kapott iratok nagy része általában nem érdekli a képviselőket, akik jobbára csak a szakterületüket érintő témákban merülnek el. Ő például hetente körülbelül másfél méter magas A/4-es papírhalmot dob a kukába.

Zuschlag János szerint az is előrelépés, hogy idén már több anyagot is megkaptak e-mailben, vagyis az államapparátus is készül a váltásra - mondta. Szerinte már fél év - egy év is elég, hogy a képviselők váltsanak. Hozzátette: az időseknek ez nyilvánvalóan nehézséget fog okozni, emiatt zavarok is keletkezhetnek, mivel egy jó darabig miattuk kell papíron is megtartani az iratokat. "Ha kényszer van azonban, akkor nekik is át kell szokniuk" - tette hozzá.

Mécs Imre az idősebb generációt képviseli, mégis rendszeres internet-használó. Ő is úgy látja azonban, hogy az áttérés hosszabb folyamat lesz. Számításai szerint jelenleg a képviselők kevesebb, mint ötöde használja az internetet, bár hozzátette: sokan a titkárnőjüket kérik meg a számítógép használására, így a képviselők feléhez eljut elektronikusan is az információ. Szerinte ha megfelelő tanfolyamokat nyújtanak, az idősebbek is fokozatosan hozzá tudnak szokni az új rendszerhez.

Az Országgyűlés korelnöke, Varga László, az MKDSZ elnöke is a titkárnőjét kéri meg a gép használatára. Az [origo]-nak is azt mondta: a titkárnőjét kellene megkérdezni, használna-e laptopot. Ő maga csak akkor kíván foglalkozni a kérdéssel, ha konkrét döntés elé állítják.

Az [origo] 2000-ben felmérést készített a képviselők internetezési szokásairól. A 385 országgyűlési képviselőből akkor 32-en használták parlamenti e-mail címüket.

Kapcsándi Dóra