Tömeges ételmérgezés Pécsett

Vágólapra másolva!
Ételmérgezés gyanújával több, mint 40 középiskolás került kórházba Pécsen. A diákok a kollégiumi vacsora után lettek rosszul, ahol gombalevest és sült csirkét fogyasztottak. Állapotuk nem súlyos.
Vágólapra másolva!

Több mint negyven embert: főleg középiskolásokat és néhány tanárt szállítottak kórházba Pécsen ételmérgezés gyanújával. A Pécsi Megyei Kórházban az [origo]-nak elmondták, hogy 10 beteget vettek fel szerda este óta, és további betegek várnak ellátásra. Arról még nem döntöttek, hogy nekik is bent kell-e maradniuk a kórházban. Kezelőorvosuk szerint állapotuk nem súlyos, hányás és hasmenésen kívül nincs más panaszuk.

A diákok és néhány nevelő a kollégiumi vacsora után lettek rosszul, a pécsi Ghandi Gimnáziumban. A kórházba szállítottak között olyan is van, aki nem evett az ételből, és olyan is, aki evett belőle, és még sincs rosszul - tudtuk meg Simon Dezsőtől, az iskola igazgatóhelyettesétől. A vacsora: gombaleves, csőben sült karfiol, sült csirke és rizs volt. Az igazgatóhelyettes hozzátette, hogy az ÁNTSZ már vizsgálja, mi lehetett a fertőzés oka. Az intézmény konyháját már ellenőrizték, és nem találtak rendellenességet.