Főpolgármester-helyettesek egy-két évre

Vágólapra másolva!
Csak ideiglenes lesz az MSZP és az SZDSZ közötti fővárosi koalíciós megállapodás, miután a Népszabadság úgy tudja, hogy a helyettesek közül néhányat egy-két éven belül lecserélnek. A várhatóan ma megszülető megállapodás után Szolnoki Andrea távozik.
Vágólapra másolva!

A Népszabadság úgy tudja, hogy a főpolgármester-helyettesek közül néhányat egy-két éven belül új emberek váltanák fel. Így csak átmeneti lesz az MSZP és az SZDSZ közötti fővárosi koalíciós megegyezés, amely várhatóan ma születik meg. A lap forrásai ezzel kapcsolatban arra emlékeztetnek, hogy a szocialisták a tárgyalások előtt kijelentették: az összes jelenlegi helyettesnek távoznia kell.

A jövőben a korábbi négy helyett öt főpolgármester-helyettes lesz. A lap úgy tudja, hogy némileg szűkített hatáskörrel, de a helyén marad Atkári János (SZDSZ), gazdasági helyettes. Új pozíciót hoznak létre, az EU-intergráció és a regionális kérdések kezelésére. Ennek Bakonyi Tibor, az MSZP gazdasági szakértője lesz a gazdája. A szocialista politikus azonban érdemi munkát akar végezni, és csak akkor vállalja a tisztséget, ha nem díszként kapja.

Továbbra is Vajda Pál (MSZP) marad a városüzemeltetési főpolgármester-helyettes. A korábbi információkkal szemben Schiffer János (MSZP), a kulturális és oktatási ügyekért felelős helyettes is a helyén marad. A lap úgy tudja, Szolnoki Andrea (SZDSZ) helyett irodavezetője, Ikvai-Szabó Imre lesz az egészségügyi és szociális területért felelős helyettes. Szolnoki a Népszabadságnak azt mondta: nem hallott arról, hogy rajta kívül más jelölt is lenne. Állítólag Szolnokit az egészségügyi bizottság elnöki tisztségére jelölik Ez újabb bonyodalmat okozhat, mivel ez az elosztás alapján a szocialistáknak jutna.