Megismételt szavazás Drávacsehin

Vágólapra másolva!
Újra az urnákhoz járultak a Baranya megyei Drávacsehi választói vasárnap. Mivel október 20-án két jelölt édesapja is tagja volt a helyi választási bizottságnak, a területi testület érvénytelenítette a helyhatósági kislistás képviselőválasztás eredményét.
Vágólapra másolva!

Zsolt Tamás jegyző az MTI-nek elmondta, hogy a szavazásra jogosultak 51 százaléka adta le a voksát. Az 5 képviselői helyre az október 20-án is indult 16 jelölt közül választhattak a helybéliek. A leadott szavazatok alapján a képviselő-testület tagja lett Bárdonicsek Csaba, Grünfelder Mátyás, Kasza Imre, Szalai Tibor és Várhegyi Józsefné.

A korábban megválasztott képviselők közül nem került be a testületbe Felföldi Árpád és Rafa-Gyovai Tiborné, Bárdonicsek Csabának, Kasza Imrének és Szalai Tibornak azonban újra bizalmat szavaztak a drávacsehiek.

A polgármesteri, a kisebbségi önkormányzati, illetve a megyei önkormányzati választás ezen a településen is érvényes volt, csak a képviselő-testület tagjainak esetében volt szükség újabb fordulóra.