A Köztársasági Elnöki Hivatal januárban költözhet be a budavári Sándor-palotába, mivel az irodahelyiségek berendezéséhez szükséges bútorok csak az év végére érkeznek meg.

Szandavári Csabáné, az üzemeltető Budai Várgondnokság Kht. műszaki vezetője tájékoztatása szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 150-160 millió forintot fordít az empire stílusú, "korszerű igényeket kielégítő irodai munkahelyek" kialakítására, a körtefa furnér felületű olasz bútorokat - asztalokat, székeket és szekrényeket - a MeH már megrendelte.

A palotában, ahol jelenleg csak a történelmi terek vannak berendezve, a Budai Várgondnokság Kht. - a Köztársasági Elnöki Hivatal kérésére - minimális átalakítást végez: az államfői apartman egyik szobáját irodává alakítják, s ehhez egy nagy méretű ajtót helyeznek el két helyiség között. Ez a kiegészítő munkálatokkal - a járófelületek többrétegű fóliázásával - több millió forintba kerül.

Szandavári Csabáné úgy tudja, hogy a köztársasági elnök beköltözése után a Sándor-palota megszűnik múzeumként működni. Emlékeztetett arra, hogy a nagyközönség előtt júliustól szeptember végéig nyitva tartott palotát heti három alkalommal - tehát összesen mintegy 90 napon - 500-600 ember látogatta meg naponta. Mint elmondta, a Budai Várgondnokság Kht. még egy évig üzemelteti az épületet, azután közbeszerzési pályázatot írnak ki e feladatra. Az illetékes a Köztársasági Elnöki Hivatal új székhelyének fenntartási költségeire vonatkozóan egyelőre nem tudott számadatokat közölni.