Bizalmatlansági indítványt nyújtottak be frakciótársai Balsai Istvánnal szemben. Balsai nem várta meg a szavazást, hanem lemondott frakcióvezetői posztjáról.

Lemondott Balsai István az MDF parlamenti képviselőcsoportjának vezetői posztjáról. Ezt az MDF-es politikus hétfőn, rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be. Az új frakcióvezető megválasztásáig Font Sándor frakcióvezető-helyettes a megbízott vezető.

Balsai lemondását azzal indokolta, hogy néhány hete bizalmatlanságot érzékelt több frakciótársa részéről és bizalmatlansági indítványt nyújtottak be ellene, amelyben a leváltásáról kellene szavazni. Nem akarom megosztani a frakciót a személyemet érintő kérdésben, mivel nagy mértékben veszélyeztetné a további működést - írja közleményében a politikus.

Néhány fontos témában, így a tervezett alkotmánymódosítás kérdésében véleménykülönbség alakult ki a frakción belül, ami a bizalmatlansághoz vezetett - olvasható Balsai közleményében, aki szerint "az MDF ellenzéki feladata mindent megtenni azért, hogy ne forgácsolódjon szét a polgári egység. "Az MDF feladata, hogy ebben az összefogásban felkészült, együttműködésre kész partner legyen."

Az MDF elnöke, Dávid Ibolya ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy szükség van az MDF-re mint mérsékelt konzervatív pártra, és ezt szerinte alátámasztották az önkormányzati választások eredményei. A pártelnök többször is kijelentette, hogy a Fidesz által tervezett jobboldali uniópárt gondolatával nem ért egyet, mivel szerinte önálló pártok együttműködésére van szükség.

Nem volt betervezve személyi változás a frakció vezetésében - válaszolt Font Sándor arra a kérdésre, hogy mennyire volt váratlan a frakcióvezető lemondása. Font Sándor arra fog törekedni, hogy a fontosabb kérdésekben minél szélesebb konszenzus alakuljon ki a frakcióban.

A holnapi frakcióülésen biztos nem lesz vezetőválasztás, mivel a szervezeti működési szabályzat szerint legalább három nappal az ülést megelőzően napirendi pontba kell venni a személyi kérdéseket.