Közepesen súlyos értelmi fogyatékos kisfíút keresnek Debrecenben. A tízéves, térben és időben tájékozódni képtelen gyermek vasárnap reggel távozott egy debreceni gyermekotthonból. A kisfiúnak ez már az ötödik eltűnése, eredetileg nyíregyházi otthonából szökött meg október elején, majd többször megtalálták és gyermekotthonokban helyezték el Szolnokon, majd Debrecenben.

A nyíregyházi Kiss Zoltán Csaba november 10-én tűnt el a debreceni Tégláskert utcai gyermekotthonból. A kisfiú közepesen súlyos értelmi fogyatékos: nem tud térben és időben tájékozódni. Magassága körülbelül 140 centiméter, kreol bőrű, barna szemű, vékony testalkatú, ajkai hosszúkásak, keskenyek, fogai nagyok, rendezetlenek. Eltűnésekor fehér pólót, piros színű pulóvert, szürke melegítőnadrágot, sötét színű sportcipőt, világosbarna baseballsapkát viselt - áll az ORFK honlapján. A gyermekről nem rendelkeznek fényképfelvétellel sem a szülők, sem a nevelőotthon dolgozói.

A nyíregyházi kisfiúnak nem ez az első eltűnése a közelmúltban. Otthonából október 11-én szökött el, majd megtalálásakor a szolnoki Bartal Gyermekotthonban helyezték el. Szülei a gyermekotthon értesítése ellenére sem jelentkeztek érte. A gyermek a szolnoki otthonból három alkalommal kísérelt meg szökést, kétszer a helyi rendőrök találták meg a belvárosban. Harmadjára azonban vonaton sikerült Debrecenbe jutnia a kisfiúnak, ahol megint rendőrök találtak rá, és ismét gyermekotthonba került, a Tégláskert utcaiba.

Innen november 10-én kora reggel távozott önkényesen, eltűnésének bejelentése után a Debreceni Rendőrkapitányság azonnal megkezdte keresését. A kisfiút keresik MÁV-állomáson, autóbusz-pályaudvaron, nagyobb bevásárlóközpontokban, szórakozóhelyeken, kórházakban. Felhívást is közzétettek, kérve a lakosság segítségét a kutatásban, amelyben más kapitányságok is közreműködnek.