Nincs lista a veszélyes állatokról

Vágólapra másolva!
Sem az állami természetvédelem, sem a természetvédő mozgalmak nem készítenek olyan listát, amely alapján egyértelműen kiderülne, hogy magánszemélyek milyen veszélyes állatot tartanak. Az illegálisan tartott állatokról általában akkor szereznek tudomást a hatóságok, amikor az megmart valakit.
Vágólapra másolva!

A szaktárca összesítése szerint magánszemélyek hivatalosan három tigrist és két oroszlánt tartanak, illegálisan azonban ennek a többszöröse valószínű - írja a Népszabadság. A nagymacska tartása nem jellemző, manapság a hüllők számítanak divatosnak. Számos lakásban él krokodil, varánusz, mérges kígyó. A hüllők állítólag azért népszerűek, mert például egy 2000 forintért beszerezhető, könnyen szaporodó pufogó vipera hetente egy patkánnyal is beéri, míg a nagymacskáknak napi több kilogramm húsra lenne szükségük.

A védett állatok tartásához engedélyt kell szerezni a területileg illetékes nemzeti parki igazgatóságtól - Czirák Zoltán, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tanácsosa. A nem védett állatok esetében a település önkormányzata engedélyezi az állatok tartását. Arról azonban sem az önkormányzatok, sem az állatvédelemre szakosodott szervezetek nem tudtak beszámolni, hogy összesen hányan tartanak veszélyes állatot.