Horváth Aladárt jelölik a BRÖ élére

A Baloldali Roma Összefogás (BRÖ) Horváth Aladárt, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökét, miniszterelnöki tanácsadót jelölte kedden az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöki posztjára.

A BRÖ közleményben szólítja fel a magyarországi roma közélet képviselőit: "álljanak a haladás és a reformok mellé, építsék fel közösen a demokratikus és hiteles roma önkormányzati képviseletet Horváth Aladár vezetésével".

A BRÖ sajnálattal vette tudomásul, hogy a Cigány Szervezetek Országos Szövetségének (CSZOSZ) jelentős része - többek között Nagy József ügyvezető elnök és több más vezető - a Lungo Dromhoz csatlakozott. A közlemény szerint korábban ugyanígy tett Rostás László, a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) politikusa is.

A Baloldali Roma Összefogás úgy döntött, hogy felfüggeszti választási együttműködését e két szervezettel. A BRÖ véleménye szerint a CSZOSZ és az MCF veszélyezteti a BRÖ elsődleges célját, vagyis Farkas Flórián, az OCÖ jelenlegi elnöke és a Lungo Drom leváltását.

A közlemény szerint a megújult Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége (MCDSZ) Farkas Elemér elnök vezetésével csatlakozott a BRÖ-höz. Az MCDSZ hétfői tájékoztatása szerint szombati rendkívüli közgyűlésén Farkas Elemért jelöli az OCÖ elnökének.