Kormányjavaslat a fővárosi forrásokról

Vágólapra másolva!
A kormány javaslatot ad be a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról. A kormány szerint meg kell határozni, hogy mennyi pénz jár a kerületeknek.
Vágólapra másolva!

A főváros és a kerületek közötti forrásmegosztásról ad be javaslatot a kormány - jelentették be a keddi kormányülés után. A kerületeknek biztosítani kell az autonómiát, és minden kerületnek egyformán el kell látnia feladatait. A javaslat szerint meg kell határozni, hogy mennyi pénz jár a kerületeknek.

A főváros jövő évi költségvetéséről egyeztető megbeszélés összehívását javasolta Deutsch Tamás kedden írt nyílt levelében Demszky Gábornak. Deutsch Tamás frakciója nevében azt is javasolja Demszky Gábornak, hogy a kerületek polgármestereivel együtt alakítsanak ki közös álláspontot a költségvetési törvényről. Deutsch megfogalmazása szerint a fővárosi közgyűlés MSZP-s és SZDSZ-s frakciói között a koalíciós tárgyalások a hatalmi osztozkodás során veszekedésbe torkolltak, ami mára szinte már lehetetlenné teszi a fővárosi önkormányzatban az érdemi munkavégzést.