Túlhajszolt robotokat csinálnak a diákokból

Vágólapra másolva!
Az oktatási tárca vizsgálatot kezdett annak megállapítására, mennyire túlterheltek a gyerekek. Magyar Bálint oktatási miniszter szerint a tanulókat érintő legnagyobb problémák a szegregáció, a túlterheltség, és az, hogy az oktatási rendszer nem igazodik az élet követelményeihez. Magyar egy vizsgálatra hivatkozva közölte: az írás-olvasás képessége nem készségszintű a magyar diákoknál.
Vágólapra másolva!

A gyerekek helyzetéről beszélt a gyermekjogok világnapján Magyar Bálint oktatási miniszter és Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa.

Magyarország 11 éve ratifikálta az ENSZ gyermekjogi egyezményét, de számos területen még ma is elmaradások vannak ennek teljesítésében - mondta az oktatási miniszter. Magyar Bálint szerint három fő megoldásra váró probléma van:

Az egyik, hogy a közoktatási rendszerben még most is erősen jelen van a szegregáció, aminek következtében a diákok sokszor nem képességeiknek megfelelően tudnak részt venni az oktatásban. Ez a roma gyerekeket sújtja leginkább, aminek az az oka, hogy a szociokulturális különbségek miatt megkülönböztetik őket, és így kevesebbet tudnak tanulni. Magyar szerint ezt megoldhatja, hogy a jövő évi költségvetésben a korábbi felzárkóztató normatívát egy integrációs normatíva váltja fel, ami mindkét feladatatot elvégzi: felzárkóztat és integrál.

A másik nagy probléma, hogy az oktatási rendszer nem igazodik a mindennapi élet követelményeihez. A tárca vezetője elmondta, hogy az úgynevezett PISA-tanulmányból kiderül: az írás-olvasás képessége nem készségszintű a magyar diákoknál. Ezért bevezetnék a szövegértési feladatot az érettségin.

Már többször felmerült az a probléma, hogy az oktatási rendszer a szükségesnél nagyobb munkára kényszeríti a gyerekeket. A tárca az egész országra kiterjedő vizsgálatot kezdett annak tisztázására, hogy - Magyar szavai szerint - nem csinál-e robotokat a gyerekekből az iskola. Feltételezik, hogy a gyerekek sokkal nagyobb munkát végeznek - arányosan - mint a dolgozók.

A miniszter megemlítette, hogy 2003 tavaszán a kulturális tárcával közösen ismét megrendezik a diákparlament, amit nagy diákfesztivállá szeretnének alakítani. Ennek keretében meghirdetnek egy pályázatot, Legyél te is szóvivő címmel. Lényege, hogy a diákok ismertessék és vállalják fel a saját környezetükben lévő konfliktusokat, amivel jogtudatosságra nevelik a kicsiket.