Eljárás hat rendőr ellen a gyöngyösi verekedés miatt

Vágólapra másolva!
A Népszabadság úgy tudja, hogy hat rendőr ellen indítanak eljárást a gyöngyösi roma-rendőr összecsapás miatt. Az ORFK vizsgálata több szabálytalanságot is talált. Többek között azt sem értik, hogy vehetett részt az intézkedésben jogsértésért jogerősen elítélt rendőr.
Vágólapra másolva!

Jogsértésért jogerősen elítélt rendőrök vettek részt a gyöngyösi kórházban történt romák és rendőrök összetűzésében - erősítette meg a Népszabadság értesülését az ORFK munkatársa. Azt az Országos Rendőr-főkapitányságon sem értik, hogyan oszthatták be járőrként a két rendőrt.

Az ORFK vizsgálata annak kiderítésével nem foglalkozott, hogy kik robbantották ki a tömegverekedést a rendőrök és a romák között a kórházban, ahol elhunyt rokonát jajveszékelve siratta mintegy 50 roma. Ennek az az oka, hogy az ügyben érintettek kölcsönösen feljelentést tettek, és folyik a nyomozás. Azt azonban vizsgálják, hogy miért csak napokkal a történtek után értesült az esetről a megyei és az országos kapitányság.

A Népszabadság úgy tudja, hogy számos szabálytalanságot tártak fel a Heves megyei rendőrség eljárásában. Például azt, hogy a szolgálatban lévő parancsnokok miért nem érezték a botrányos kimenetelű intézkedés súlyosságát, és miért nem tettek eleget jelentési kötelezettségüknek. Elmulasztották a történtek és a személyi felelősség tisztázását is. A lap információi szerint az ORFK legalább hat rendőr ellen indít fegyelmi eljárást.

Az ügyről ellentmondóan számolt be a két fél. A rendőrök állítják, hogy a család tagjai nem akartak elmenni a kórházi folyosóról, rájuk támadtak, amikor el akarták küldeni őket. A romák szerint viszont már menni készültek, amikor a rendőrök külön felszólítás nélkül nekik estek. A verekedésben több roma és rendőr is megsérült. A kórház igazgatója egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, hogy túl hangosak voltak a romák, nem akartak a biztonsági őrök felszólítása ellenére sem elmenni, így szerinte indokolt volt a rendőri fellépés.