Megállapodott az MSZP és az SZDSZ a fővárosi koalícióról

Vágólapra másolva!
Megszületett a következő négy évre szóló koalíciós szerződés tervezete a fővárosi MSZP- és SZDSZ-frakció között. Gy. Németh Erzsébet és Bőhm András is egyet értett abban, hogy a tervezet kölcsönös kompromisszumok eredménye.
Vágólapra másolva!

Gy. Németh Erzsébet, az MSZP és Bőhm András, az SZDSZ frakcióvezetője elmondta, hogy a város érdekében kölcsönös kompromisszumokkal állították össze a megállapodás tervezetét - tudta meg az MTI szombaton.

A pártok szombati hatórás tárgyalásuk során megegyeztek abban, hogy a főpolgármester-helyettesek feladataikat az eddiginél szélesebb jogkörrel, teljesen önállóan látják el, Atkári János (SZDSZ) leendő pénzügyi főpolgármester-helyettessel azonban minden kollégájának egyeztetnie kell majd. Vajda Pál szocialista városüzemeltetési helyettes-jelölt pedig "koalíciós helyettesként" a városfejlesztési információkat, valamint a pénzügyi, költségvetési adatokat is megkapja.

A koalíciós programba a két párt választási ígéreteinek jó része bekerült, megvalósításukról azonban mindig az adott év költségvetése alapján döntenek majd. A szerződés rögzíti a szocialisták által szorgalmazott bűnüldözési központ közhasznú társaságként történő létrehozását is. A középiskolákban az ingyenes tankönyvet a 9. évfolyamosok kapják majd, a felsőbb osztályokban pedig egyelőre rászorultsági alapon lesz térítésmentes a tankönyv. A középiskolákban az ingyenes jogosítványszerzés és nyelvvizsgázás a kormány elképzeléseivel összhangban valósul meg.

Mindkét frakcióvezető leszögezte: a koalíciós szerződés szilárdságának biztosítéka, hogy a közgyűlés elé csak egyetértéssel kerülhet bármilyen előterjesztés. Az MTI úgy értesült, hogy Demszky Gábor főpolgármester a szocialista Vajda Pál, Schiffer János, Bakonyi Tibor és a szabad demokrata Szolnoki Andrea és Atkári János főpolgármester-helyettesek közül, korábbi elképzelésének megfelelően Atkári Jánost bízza majd meg - szabadsága, külföldi útja idejére szóló - általános jogkörű helyettesítésével.

A képviselőcsoportok hétfő este véglegesítik a szerződés szövegét. Az egyezség aláírására várhatóan kedd délután kerül sor a Városházán a főpolgármester jelenlétében.

A szerződés létrejöttével jövő csütörtökön megválaszthatja a Fővárosi Közgyűlés a főpolgármester-helyetteseket. A korábbi négy mellett ötödikként a szocialista Bakonyi Tibor is helyettes lesz.