Föld alá terelnék az autósokat

Vágólapra másolva!
Föld alatti alagutakba terelné a fővárosban az autósokat az Ökoszociális Mozgalom, amely egész héten tartó demonstrációt szervezett Budapest több pontjára. A mozgalom így akarja elérni, hogy a Deák térről, a Nyugati pályaudvarról és más zsúfoltabb helyekről eltűnjön a járműforgalom. A Műszaki Egyetem urbanisztikával foglalkozó oktatója szerint a hatalmas összeget felemésztő ötlet megvalósítása több kárt okozna, mint hasznot.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban alapított Ökoszociális Mozgalom november 25-én egyhetes demonstrációba kezdett Budapest több pontján. A mozgalom tagjainak célja, hogy megoldást kínáljanak a közlekedés zsúfoltságának enyhítésére. Jelszavuk a "Térhódítás", javaslatuk pedig az, hogy az autós forgalmat a föld alá kényszerítsék, és így több hely és tisztább levegő jusson a gyalogosoknak.

Csuja László, a mozgalom alapítója az [origo]-nak elmondta, ha például az Erzsébet hídról Pestre érkező forgalmat a föld alá vezetnék, és az autósok a Keleti pályaudvarig alagúton keresztül haladhatnának, akkor a Rákóczi út hatalmas teher alól mentesülne. A mozgalom tagjainak elképzelései szerint a felszínen csak a buszok és villamosok, valamint a taxik közlekedhetnének. Csuja hozzátette, a föld alá kellene terelni a Deák tér, a Nyugati tér, a Kálvin tér, a Ferenciek tere és a Blaha Lujza tér autós forgalmát is.

A mozgalom alapítója szerint, ha az autósok eltűnnének az említett utakról, akkor azzal a környék ingatlantulajdonosai is jól járnának, az épületek árai ugyanis megemelkednének. Csuja ezért úgy véli, a megoldás kivitelezésébe a tulajdonosoknak is megérné beszállni. A mozgalom emellett számít a politikai döntéshozók, valamint az építészszakma támogatására is. A városrendező és várostervező szakemberek számára egy pályázatot is kiírtak, amelyre várják a föld alatti közlekedés megoldására vonatkozó konkrét terveket.

Csuja László szerint elképzelésük megvalósítása egyáltalán nem lehetetlen. Példaként hozza Brüsszelt, ahol már sikerült föld alatti alagutakba szorítani a felszíni forgalmat. A mozgalom alapítója elmondta, pontos számításokat ugyan még nem végeztek, de szerinte a föld alatti közlekedés kialakítása mindenképpen olcsóbb, mint a metróvonalak építése. Utóbbihoz ugyanis jóval mélyebb fúrásokat kell végezni, mint az alagutak kialakításához.

Az [origo] által megkérdezett urbanisztikai szakértő szerint laikus ötletről van szó, amely több kárt okozna, mint hasznot, és egyáltalán nem oldaná meg a jelenlegi problémákat. Locsmándi Gábor egyetemi docens szerint nem véletlen az sem, hogy a világon sehol máshol nem alkalmazzák a brüsszeli módszert, az ugyanis a belga városban sem hozott megoldást. A szakértő szerint az alagutak is véget érnek egyszer, és a föld alól feljövő forgalom a tapasztalatok szerint nagyobb zavart okoz, mintha a felszínen maradt volna.

Locsmándi Gábor szerint egy ilyen ötlet megvalósítása - többek között a közművek áthelyezése és a föld alatti elágazások kiépítése - horribilis összegeket emésztene fel. A szakértő hozzáteszi, a közlekedés problémáit és az autósok visszatartását sokkal finomabb eszközökkel - például fejlett parkolási renddel - lehet csak megoldani. Vannak olyan nyugat-európai országok, ahol például azt akarják bevezetni, hogy az autósnak fizetnie kelljen, ha ráhajt a mentesíteni kívánt útszakaszra. Locsmándi szerint Budapesten azért nehéz megoldani a problémákat, mert a különböző kerületek nem képesek összehangolni a közlekedésszervezéssel kapcsolatos tevékenységüket.