Szakszerűtlenség okozhatta a BM-tüzet

Vágólapra másolva!
Vizsgálat indult annak kiderítésére, mi okozta a tüzet a Belügyminisztérium központi épületében, és ki a felelős érte. A károk felmérése még tart. A Roosevelt téri épületben zavartalanul tudnak dolgozni a minisztérium munkatársai.
Vágólapra másolva!

A Belügyminisztérium Roosevelt téri épületének teteje mintegy 100 négyzetméteres területen leégett. Az épület tetején éppen munkások dolgoztak vasárnap délután, amikor lángra lobbant egy szikra. A tűzben senki sem sérült meg.

Forrás: ORIGO
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Jelenleg vizsgálják, hogy mi okozta a tüzet, és ki felelős a keletkezéséért. Az épület tetején a kátránypapír gyulladt meg, amit az ott dolgozó munkások melegítettek disznóperzselő segítségével, amikor a huzat egy szellőzőnyíláson keresztül beszívta a lángokat. A HavariaPress úgy tudja, szakszerűtlen munkavégzés miatt keletkezett a tűz, de ezt hivatalosan nem erősítették meg.

A lángokat néhány óra alatt sikerült eloltaniuk a nagy erőkkel a helyszínre vonult tűzoltóknak, annak ellenére, hogy először nehezen fértek hozzá a tűzhöz. Nehézséget okozott az is, hogy a tetőn nagy mennyiségű faanyagot tároltak, amit a tűzoltóknak más helyre kellett átrakniuk - mondta az [origo]-nak Molnár Péter, a fővárosi tűzoltóság szóvivője.

A Belügyminisztérium sajtóosztályán elmondták: a tűz által okozott kár nagyságát még vizsgálják. Az épület javítási munkáival természetesen leálltak. A minisztérium dolgozóinak munkájában nem okoz fennakadásokat a kár.