Súlyos szabálytalanságok Szegeden

Vágólapra másolva!
Súlyos pénzügyi szabálytalanságokra és visszaélésekre derített fényt a szegedi önkormányzat több cégénél az a jelenleg is tartó vizsgálat, amelyet a város szocialista vezetése rendelt el a közelmúltban. A vizsgálat szerint az önkormányzat korábbi, fideszes vezetése több olyan szerződést is kötött cégekkel, amelyek súlyos anyagi veszteséget okoztak a városnak.
Vágólapra másolva!

Az ügyvédekből, szakértőkből álló csoport által végzett ellenőrzés első eredményeiről Nagy Sándor, az SZDSZ-MSZP-MSZDP-Centrum közös alpolgármestere tartott sajtótájékoztatót kedden Szegeden. Elmondta, hogy az Ingatlankezelő és Vagyongazdálkodási Rt. vezetőjével Szeged korábbi, fideszes polgármestere saját hatáskörében olyan szerződést kötött, amely a cégvezetőt gyakorlatilag "bebetonozta" vezérigazgatói székébe.

A szerződésben az alpolgármester ismertetése szerint az áll, hogy csak bűncselekmény miatti jogerős ítélet alapján lehet a cégvezetőnek felmondani végkielégítés nélkül, minden más esetben hatalmas összegű juttatás illeti meg. Nagy Sándor közölte: ekkora terhet a város nem vállalhatott. "Nem kevés tárgyalás után a vezérigazgató kizárólag a jogszabályban számára kötelezően megállapított juttatással távozik, az erről szóló dokumentumot már alá is írta" - közölte az alpolgármester.

Beszámolt továbbá arról, hogy egy másik cégvezetővel is megállapodásra jutott távozását illetően az önkormányzat. A közterület-fenntartó kht. ügyvezetője alkalmazásakor ugyanis nem tájékoztatta munkáltatóját arról, hogy ő valójában rokkantnyugdíjas, ezenkívül két cég vezetését látta el egyszerre a vonatkozó jogszabályok megkerülésével. "Az ügyvezető kedden megszüntette mindkét munkaviszonyát, anélkül, hogy bármilyen juttatásra igényt tartott volna" - tájékoztatott az alpolgármester. Nagy Sándor elmondása szerint a közterület-fenntartó kht. jelentős tartozást halmozott fel, és több olyan szerződést kötött, amely előnytelen a városnak.

A SZETÁV Vagyonkezelő Kft.-nél végzett vizsgálat - az alpolgármester közlése szerint - azt állapította meg, hogy a társaság gazdálkodásában fellelt több ügylet sérti a tulajdonos önkormányzat érdekeit. Példaként megemlítette, hogy a kft. tulajdonosi felhatalmazás nélkül kötött nagy értékű kölcsönszerződést, továbbá nagy összegű beszerzéseket bonyolított önhatalmúlag. Az alpolgármester elmondta, hogy a vizsgálat megállapította az ügyvezető súlyos kötelességszegését. Közölte: a városvezetők az ügyészség állásfoglalását fogják kérni a cégvezető ügyleteiről, személyéről pedig a közgyűlés dönt majd.

Nagy Sándor szólt arról is, hogy a vizsgálatok további önkormányzati cégeknél folytatódnak, eredményeiket a mostaniakhoz hasonlóan nyilvánosságra fogják hozni.