Havi 7 millióért mérik a kormány tevékenységét

Vágólapra másolva!
A GfK Hungária havi 7 millió plusz áfáért készíti el azt a közvélemény-kutatást, mely a miniszterelnök és az egyes minisztériumok tevékenységének népszerűségét mérik. Az első felméréseket december közepén hozzák nyilvánosságra.
Vágólapra másolva!

A Miniszterelnöki Hivatal közbeszerzési pályázatán négy cég indult: a nyertes GfK Hungárián kívül a Marketing Centrum, a Medián és a Leonardo Kft. A GfK december 31-ig összesen három, 1500 fős minta alapján készülő felmérést készít. A kutatásra összesen 50 millió forint jut, egy-egy mintavétel 7 millió forint plusz áfába kerül - mondta az [origo]-nak Szeredi Péter, a MeH helyettes államtitkára.

A felmérés "a kormányzati intézkedések és a kormányzati tevékenységek társadalmi fogadtatásának és megítélésének vizsgálata, és a közszolgáltatás minőségfelmérése havi rendszerességgel" címet viseli. A kutatás - mint Szeredi mondta - "közvetlen döntéselőkészítésre" szolgál, ezért elvileg nem lenne nyilvános. A MeH azonban december közepén közzéteszi az eredményeket a Statégiai Elemző Központ készülő honlapján.

Amikor ismertté válnak a költségvetés fő számai, a MeH újabb pályázatot ír ki azonos tárgykörben. A minisztérium elállt a Tárkival és a Galluppal kötött korábbi szerződéstől, azonban Szeredi közölte: a pályázaton természetesen mindkét közvéleménykutató cég indulhat.