Kommandósok fogták el pénteken este Budapesten azt az embercsempészt, aki két hete sikeresen menekült el kocsijával az őt igazoltatni próbáló határőrök elől.

A XIII. kerületben, a Madarász utcában egy lakásban ütöttek rajta a kommandósok Nándori Tiboron. Orodán Sándor, a határőrség szóvivője a hírügynökséget úgy tájékoztatta, hogy egy jól szervezett akcióban, hetek óta tartó nyomozás után sikerült lecsapni az embercsempészre. 

A több határőrigazgatóság, és a rendőrség példás összefogásával lefolytatott nyomozás során egy egész bűnszervezetet kapcsoltak le. A két hete egy lövöldözés árán sikeresen elmenekülő férfi mellett most az őt bújtató bűntársat is elfogták a Madarász utcai lakásban.

A bűntársa a Szombathelyi Határőrigazgatóság területén foglalkozott embercsempészettel abban az időben is, mikor Nándorit november közepén először próbálták elfogni Budapesten. A Budapesti Rendőr- Főkapitányság kommandósaira most éppen az előző esetből okulva volt szükség: igaz, most lövöldözés nem történt, de a lakásban több fegyvert is lefoglaltak.