Elhagyhatják a Fideszt a fideszes kisgazdák

Vágólapra másolva!
Várhatóan a fideszes kisgazdák nagy része visszatér a Réti Miklós vezette Független Kisgazdapárthoz, az viszont még nem dőlt el, hogy kilépnek-e a Fidesz képviselőcsoportjából és esetleg önálló frakcióként működnének - írja a Magyar Hírlap.
Vágólapra másolva!

Az FKGP új elnöke, Réti Miklós tíz fideszes honatyának írt levelet, amely szerint várja őket vissza az anyapártba. Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke és Boross Imre, a már függetlenek között ülő volt kisgazda miniszter nem kapott küldeményt Réti Miklóstól. Turi-Kovács rossz néven vette, hogy az FKGP bíróság útján "kinevezett" vezetése "szelektíven válogat" közülük. Ez utóbbi abból a jegyzőkönyvből derült ki, amelyet Kisgazda Polgári Egyesület szerdai közgyűlésén készítettek - olvasható a Magyar Hírlapban.

A szó szerinti szövegből az is kitűnt, miként vélekednek a fideszes kisgazdák befogadó pártjuk pártuniós tervéről. Turi-Kovács Béla, az egyesület elnöke a tanácskozáson úgy vélte: pártok uniójára nincs lehetőség. Az MDF-fel nem lehet egyezkedni, kisgazdapárt nincs, csak logó, s a kisgazdák csak akkor erősödhetnek meg, ha a Fideszről lemorzsolódnak. Emlékezetes, hogy Turi-Kovács a Fidesz-MDF országos listájának 15. helyén biztos bejutó volt a parlamentbe.

A Magyar Hírlap szerint a kisgazdák korábbi frakcióvezetője, Szentgyörgyvölgyi Péter, aki jelenleg fideszes képviselő, már az FKGP V. kerületi elnökeként szervezi a kisgazdákat. Az FKGP azt tervezi, hogy december elején mutatja be a visszetért fideszes kisgazdákat.