Vágólapra másolva!
Kedden az elsőfokú ítélet ismertetésével kezdődött a Legfelsőbb Bíróságon a Tasnádi-per. A tervek szerint még két tárgyalás lesz a jövő hét csütörtöki ítélet előtt. Tasnádi Péter felmentésért, az ügyész pedig súlyosbításért fellebbezett az elsőfokú ítélet májusi kihirdetése után.
Vágólapra másolva!
Forrás: HavariaPress
Tasnádi és védője HavariaPress

Az első fokon meghozott ítélet ismertetésével kezdődött kedden Tasnádi Péter és társai büntető perének másodfokú tárgyalása a Legfelsőbb Bíróságon. A Pest Megyei Bíróság első fokon 4 és fél év börtönnel és másfél millió forintos vagyonelkobzással sújtotta a vállalkozót; a vádak közül ugyanis csak az önbíráskodást, a súlyos testi sértést és az adócsalás vétségét látta bizonyítottnak. Az ítélet kihirdetése után Tasnádi felmentésért, az ítélet hatályon kívül helyezéséért, az ügyészség pedig súlyosbításért fellebbezett.

A Legfőbb Ügyészség azt javasolja a bíróságnak, hogy fogadja el az első fokon megdőlt maffiavádat, és Tasnádi Pétert 15 év fegyházra ítélje el. A vádiratban szereplő bűncselekmények a vállalkozó érdekkörébe tartozó, részben a Józsefvárosi piac őrzésével foglalkozó cégekhez köthető, az erőszakos bűncselekmények pedig követelések behajtásával és különböző, részben anyagi természetű viták eldöntésével kapcsolatosak.

Május 16-án, az elsőfokú ítélet kihirdetését követően Tasnádi Pétert a Pest Megyei Bíróság szabadlábra helyezte, és házi őrizetet rendelt el, szeptemberben azonban ismét elrendelték az előzetest, mert többször megszegte a házi őrizet szabályait.

A Legfelsőbb Bíróság a tervek szerint ezen a héten még két tárgyalást tart, majd jövő hét csütörtökön, december 12-én ítéletet hirdet.