Tervek nélkül szerződtek a Budapest Aréna építésére

Vágólapra másolva!
Nem voltak kész tervek, így azt sem lehetett tudni, mi mennyibe kerül, amikor az előző kormány idején szerződtek a francia Bouygues céggel a Budapest Aréna építésére - írja a Magyar Hírlap. A megrendelő követelményeit az építés során kell tisztázni, mert a szerződésből nem derül ki, pontosan mit jelent a "világszínvonalú" csarnok.
Vágólapra másolva!

Úgy kötöttek 85 millió forintos szerződést az előző kormány idején a francia kivitelező céggel, hogy a megrendelő nem tudhatta, mit kap a pénzéért. A szerződésben az szerepelt, hogy ezért a pénzért világszínvonalú csarnokot kell építeni, de nem részletezte, hogy ez mit jelent, azaz milyen lesz a világítás, a hangosítás és milyen feltételek mellett felel meg a sportági követelményeknek. Ezért a Gyermek- Ifjúsági és Sportminisztérium kénytelen az építkezés során közölni elvárásait. Így az egyeztetések folyamatosan zajlanak, hogy ne utólag kelljen javítani, változtatni valamit.

A nem rögzített követelmények miatt a számon kérés és a megrendelő igényének érvényesítése nehezebb feladat - mondta a Magyar Hírlapnak Szilvásy György közigazgatási államtitkár.

Görözdi György, az építést felügyelő főcsoportfőnök szerint az egyeztetés nem okoz gondot. Az már inkább, hogy az építő cég a határidő csúszása miatt nem mindig tartja be azt a követelményt, hogy a konkrét részmunka megkezdése előtt bemutatja a terveket, és kéri a minisztérium hozzájárulását. "Az átadás pillanatáig nem lehet arról beszélni, hogy az aréna megfelel vagy nem" - tette hozzá Görözdi. A tervek szerint december 15-éig kellene átadni a csarnokot, ami valószínűleg késik.