ORFK: nem rendbontás a szkinhedek bekiabálása

Vágólapra másolva!
Budapesten a Nyugati téren tartott hanuka-ünnepséget szkinhedek zavarták meg "Magyarország a miénk" kiáltásokkal. A rendőrök nem léptek közbe, mert mindkét félnek bejelentett rendezvénye volt, az ORFK szerint rendbontás nem történt. Az országos rendőrfőkapitány azonban ígéretet tett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének, hogy kivizsgálja az esetet. 
Vágólapra másolva!
Börtön járhat majd a gyűlöletbeszédért/itthon/20021028borton.html

Szkinhedek zavarták meg szerdán este a budapesti Nyugati téren tartott hanuka-ünnepséget. A gyertyagyújtás előtt jelentek meg a szkinhedek irredenta jelképekkel a színpad előtt, azt kiabálva: Magyarország a miénk! - mondta Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója, aki hozzátette: antiszemita bekiabálások nem hangzottak el. A gyertyagyújtás szervezői nem nem tudtak róla, hogy a Nyugatinál egy másik szervezet is rendezvényt jelentett be - mondta az [origo]-nak Zoltai, aki még a helyszínről felhívta az országos rendőrfőkapitányt, aki ígéretet tett arra, hogy az esetet csütörtökön kivizsgálja.

Zoltai elmondása szerint a jelenlévő rendőrök nem léptek közbe, mondván, hogy a csoportosulás is bejelentette rendezvényét. A két szervezet képviselői végül megegyeztek egymással abban, hogy a csoportosulás - bár engedélye fél hétig szólt - negyed órával korábban elhagyja a helyszínt. Az ügyvezető igazgató közlése szerint verekedés nem tört ki, de számukra nagyon kellemetlen volt az incidens, már csak azért is, mert az ünnepségen az Európai Zsidó Kongresszus hét végi budapesti ülésére érkezett külföldi vendégek is részt vettek.

Mindkét csoportosulási bejelentés megfelelt a törvényi feltételeknek; jogszabály írja elő, hogy milyen esetben lehet betiltani egy rendezvényt, egyéb esetekben a rendőrségnek csak tudomásul vételi jogosultsága van - közölte az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság illetékese. Elmondta: nem történt rendzavarás, rendőri intézkedésre nem került sor, rendőri szempontból rendbontás nem történt. Hozzátette: a BRFK nem ad engedélyt rendezvényekre, azokat csak tudomásul veszi.

Arra a kérdésre, hogy szerencsés volt-e a két rendezvény egy helyen és egy időben való tudomásulvétele a rendőrség részéről, az illetékes közölte, hogy a törvényi feltételeknek megfelelt a demonstráció bejelentése, mert 72 órával a rendezvény előtt írásban tájékoztatták a rendőrséget a demonstrációról. Az illetékes azt is elmondta, hogy a hanuka-ünnepséget, mint vallási rendezvényt, nem kell bejelenteni, de a közösség ezt megtette.

A gyülekezésről szóló törvény szerint akkor lehet megtiltani egy rendezvényt, ha annak megtartása a népképviseleti szervek vagy a bíróságok zavartalan működését súlyosan veszélyeztetné, illetőleg a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna.