Közlekedés - csütörtök

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A Bocskai úton irányonként továbbra is csak két sávban közlekedhetnek, de most a Kosztolányi Dezső tér felé haladó forgalom egy részét a másik oldalra terelik át. A Petőfi híd irányából érkezők az Október huszonharmadika utcáról nem kanyarodhatnak be balra a Fehérvári útra.

A Krisztina körúton a Dózsa György térnél az Erzsébet híd felé vezető oldalon a bal oldali sávban leszűkül az útpálya.

A Máriaremetei úton a Rákóczi utcánál a kifelé vezető oldalt felbontották.

A Szentendrei úton a Pók utcai gyalogos felüljárónál mindkét irányban sávlezárás nehezíti a közlekedést.

Óbudán a Testvérhegyi utat a Bécsi út és a Kékfestő utca között, valamint a Testvérhegyi lejtőt szakaszosan lezárják.

A Belvárosban a Sas utcába a Zrínyi utca és a József Attila utca között közműépítés miatt csak a célforgalommal közlekedők hajthatnak be.

A Reáltanoda utcát a Szép utcától a Magyar utcáig építkezés miatt egyirányúsították. Arra is számítani kell, hogy az említett útszakaszt esetenként le is zárják.

Éjféltől tilos a megállás pénteken éjfélig a Felvonulási téren a Városligeti fasor és a Benczúr utca közötti szakaszon egy rendezvény miatt.

Vidéki utak

Az M3-as autópálya Füzesabony és Polgár közötti új szakaszát ma délután adják át a forgalomnak.

Az M7-esen csak kisebb korlátozások vannak érvényben, a terelések megszűntek és a csomópontok is járhatók.

A 6-os főúton Adonynál csomópont épül: az 51-es km-nél útszűkület van. Dunaföldvárnál, hídépítési munkák miatt van félpályás lezárás. Szigetvárnál csatornafektetés miatt kell útszűkületen áthajtani.

Útszűkületen kell áthajtani a 21-es főúton Salgótarjánban az 58- as km- nél, a 33-as főúton Besenyőtelek és Poroszló között, az 52- es főúton Soltnál, a 71-es főúton Badacsonytomajnál, a 81-es főúton Pérnél, a 83- as főúton Pápa és Takácsi között a hidat szélesítik, csak egy sáv járható.