Nőhet a kártérítési követelés a ciánperben

Vágólapra másolva!
Módosulhat a ciánperben a magyar állam által követelt 29 milliárd forintos kártérítés összege - tudta meg a Magyar Hírlap. Magyarország a Tisza élővilágában eddig felmért károkon túl a később kimutatható károk miatt is kérhet kártérítést.
Vágólapra másolva!

A magyar állam a hazai törvények alapján 29 milliárd forintos kártérítést kér a ciánperben - írja a Magyar Hírlap. Az állam ügyvédje szerint a polgári törvénykönyv (Ptk.) kedvezőbb a kárvallott számára, mint a román rendelkezések. A héten kapta meg a Fővárosi Bíróság a román kártérítési törvény szövegét.

A jogi érvek nem változnak, de a kártérítés bejelentett 29 milliárd forintos összege módosulhat - mondta Szecskay András, a magyar állam jogi képviselője.

Korábban az ügy alperese, a román-ausztrál vegyes vállalat, az Aurul kérte a román jogszabály hivatalos szövegének beszerzését, mert álláspontja szerint a román jog kedvezőbb a kárvallottnak, mint a magyar. Az azóta Transgold névre keresztelt cég jogi képviselője nem nyilatkozott arról, ragaszkodik-e az álláspontjához.

A magyar állam ügyvédje továbbra is úgy látja: a felperesnek kedvezőbb a hazai törvény, mert abból pontosan megállapítható, milyen kártérítést lehet kérni a hasonló esetekben. Emellett kevesebb lehetősége van a károsultnak arra, hogy kimentse magát a felelősség alól. Szecskay hozzátette: a nemzetközi magánjog úgy rendelkezik, hogy azt a törvényt kell alkalmazni, amely a károsult érdekeinek jobban megfelel. A két törvény megismerése után a bíróság dönti el, melyik jog alapján tárgyalja az ügyet.

Az állam a Tisza élővilágában keletkezett és felmért károk megtérítését kéri a Transgoldtól, 29 milliárd forint összegben. Azonban már kezdetben is szóba került, hogy a később kimutatható károkat is érvényesíteni fogja. A Tisza mentén élő károsult cégek és magánszemélyek külön perekben próbálnak hozzájutni követelésükhöz. Kártérítést eddig még sehol sem ítélt meg a bíróság.