Bekiabálások a Parlamentben az EU-vitában

Vágólapra másolva!
Bekiabálások és hangoskodás mellett vitázott az Országgyűlés az EU-csatlakozásról. Kovács László kifogásolta az MDF nyilatkozatát, miszerint nem vagyunk felkészülve a csatlakozásra. Dávid Ibolya megjegyezte: támogatják a belépést, de a hibákra fel kell hívni a figyelmet. Kuncze Gábor a hangzavarra utalva kijelentette: nem lábujjhegyen kell bemenni Európába, de ordibálva sem érdemes.
Vágólapra másolva!

A parlamentben hangoskodás és bekiabálások kíséretében vita alakult ki az EU-csatlakozásról. Kovács László külügyminiszter napirend előtti felszólalásában kijelentette: nem dől el még minden Koppenhágában, mert hátra van még az alkotmánymódosítás, a népszavazás és a beilleszkedési folyamat. Az MDF hétvégi nyilatkozatáról, amely szerint nem vagyunk felkészülve a csatlakozásra, eKovács azt mondta: ezért a felelősség azokat terheli, akik az elmúlt négy évben kormányoztak. Hozzátette: a brüsszeli csúcson megállapították, hogy Magyarország felkészült, és további kilenc országgal együtt 2004-ben csatlakozhat az EU-hoz. Újra megismételte azokat az eredményeket, amiket a pénteki kormányülés után ismertettek.

Dávid Ibolya szerint annak ellenére, hogy mindenki támogatja a csatlakozást, láthatók a hiányosságok. A csatlakozással nem tűnnek el automatikusan a problémák, ezekkel foglalkozni kell. Az MDF elnöke úgy fogalmazott: nyilvánvaló, hogy van még mit tenni a felkészülésben, hiszen milliárdokat költ a kormány a csatlakozást megelőző kampányra.

Szájer József ismertette a hét végi Fidesz-kongresszus eredményét, ahol elfogadtak egy 60 oldalas programot a felkészülési feladatokról. Az Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk című programot átadta Kovács Lászlónak.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője felhívta a figyelmet, hogy igent kell mondani a csatlakozásra, de beszéde alatt már hatalmas hangzavar és bekiabálások voltak a Fidesz részéről.

A megjegyzések és a bekiabálások miatt Kuncze Gábor azzal kezdte beszédét: Nem lábujjhegyen kell bemenni Európába, de ordibálva sem érdemes. Az SZDSZ elnöke arról beszélt, hogy nem romlottak, hanem javultak Magyarország pozíciói, amióta a Medgyessy-kormány van hatalmon. Az egyre fokozódó hangzavartól már alig lehetett hallani, ahogy hozzátette: A Fidesz kormányzása idején csak az volt fontos, hogy ők mit érnek el, a mostani kormánynak azonban az ország pozíciójának a javítása fontos. Mondandóját folyamatos bekiabálások közepette azzal fejezte be: "Önökkel nehéz lesz, de teszünk rá egy kísérletet."