Tíz hónap múlva szabadul Tasnádi Péter

A Legfelsőbb Bíróság csütörtökön helybenhagyta a Tasnádi-ügyben született elsőfokú ítéletet. A vállalkozót első fokon 4 és fél év börtönnel és másfél millió forintos vagyonelkobzással sújtották. Tasnádi Péter büntetésébe beszámítják az előzetesben töltött időt, és jogosult kedvezményekre is, így tíz hónap múlva szabadulhat.

Forrás: HavariaPress
HavariaPress

Ítéletet hirdetett másodfokon a Legfelsőbb Bíróság (LB) Tasnádi Péter és társai ügyében. Csütörtöki döntésével a LB helybenhagyta a Pest Megyei Bíróság ítéletét, amely első fokon 4 és fél év börtönnel és másfél millió forintos vagyonelkobzással sújtotta a vállalkozót. A vádak közül csak az önbíráskodást, a súlyos testi sértést és az adócsalás vétségét látták bizonyítottnak. Elfogadta a bíróság a maffiavádakat bizonyítottság hiányában elvető korábbi döntést is. Az ítélet kiszabásakor figyelembe vették, hogy egy korábbi bűncselekmény (szintén önbíráskodás) után kapott felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el a bűncselekményeket, az viszont enyhítő körülmény, hogy már a legutolsó bűncselekménye óta is eltelt három év.

Az ügyben a legsúlyosabb büntetést a másodrendű vádlott kapta, akit bűnösnek találtak többek között halált okozó testi sértésben. Ő hét és fél év fegyházbüntetést kapott. A további vádlottak esetében vagy helybenhagyták az elsőfokú ítéletet, vagy enyhítették.

Tasnádi ügyvédje, Szikinger István az [origo]-nak elmondta: a mostani ítélet szerint egy korábbi felfüggesztett büntetését is le kell töltenie Tasnádinak, így a kedvezményekkel együtt összesen mintegy 10 hónap börtön vár rá. Az ügyvéd elmondása szerint Tasnádi nem fogadta jól az ítéletet, mert felmentésre számított. Szikinger viszont elfogadhatónak tartja az ítéletet, hiszen a legsúlyosabb vád, a bűnszervezet létrehozását és irányítását nem állapították meg. Ugyanakkor az ügyvéd továbbra is fenntartja, hogy a rendőrségi eljárás során történtek jogsértések, ezt azonban a LB nem tartotta megalapozottnak. A döntés jogerős, ellene fellebbezni nem lehet. Felülvizsgálati kérelmet lehet beadni, de erről az ügyvéd csak az után dönt, ha elolvasta a részletes indoklást. Úgy fogalmazott, ennek csak akkor van értelme, ha jogtalanságokra figyelnek fel az ítélet indoklásában.

Az elsőfokú ítélet májusi kihirdetése után Tasnádit a bíróság szabadlábra helyezte, és házi őrizetet rendelt el, szeptemberben azonban ismét elrendelték az előzetest, mert többször megszegte a házi őrizet szabályait.

A védők többször utaltak arra, hogy szabálytalanságok történtek a rendőrségi eljárásban. Ezzel kapcsolatban a LB azt mondta, hogy nem feladatuk a nyomozati szakaszról véleményt mondani, hanem az elsőfokú ítéletet értékelik, a rendőrség eljárását azonban törvényesnek találták. A bíróság úgy látja, a hatóságok nem működtek közre hamis tanúvallomás elősegítésében. Elismerték, hogy a rendőrségi eljárás során voltak olyan tanúk, akik rövid időn belül egymásnak ellentmondó vallomásokat tettek, ezeket a vallomásokat ennek tudatában vették figyelembe. Azt is sérelmezték a védők, hogy a kihallgatások során nem mindig lehettek jelen az ügyvédek. A Legfelsőbb Bíróság szerint ez nem hiba, csak akkor kell feltétlenül jelen lennie a védőnek, ha már gyanúsítottnak minősítettek valakit.

KAPCSOLÓDÓ CIKK