Levélben méltatja Antallt Medgyessy

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter kormányfő Antall József halálának évfordulóján a néhai miniszterelnököt méltató levelet írt özvegyének. A levél szerint Medgyessy hiányolja Antall mérsékelt politizálását és stílusát a mai jobboldal részéről.
Vágólapra másolva!

Antall József halálának kilencedik évfordulóján a néhai miniszterelnök özvegyéhez írt levelet Medgyessy Péter, amelyben elődje munkásságáról emlékezik meg. "A rendszerváltás első kormánya is segített kijelölni az irányt és elindítani az országot azon a nehéz úton, amelynek most utolsó métereit tesszük meg. Ez az út a boldog, sikeres, európai Magyarországhoz vezet. Az első miniszterelnöknek volt a legnehezebb dolga, hiszen neki kellett egy új, demokratikus, független Magyarországot megalapoznia" - olvasható a levelében.

"Részben az Antall József vezette kormány munkájának köszönhetjük, hogy elértük gazdasági függetlenségünket. Kormányfői munkájával megteremtette piacgazdaságunk és demokratikus parlamentarizmusunk alapjait. Képes volt arra, hogy Kelet-Európában egyedülálló módon stabil politikai rendszert teremtsen. Igazi úttörő és újjáépítő kormányfő volt" - méltatja a kormányfő a konzervatív politikust.

"Antall József emberi és politikai pályája példamutató a jelen politikusai számára" - véli Medgyessy, aki szerint "sokszor hiányzik politikai életünkből az a mérsékelt jobboldali politizálási stílus, amelyet ő képviselt. Hiányzik a kulturált, tudáson és az érveken, a másik meghallgatásán alapuló vitastílus. Hiányzik a kompromisszumok, a közös pontok keresése. Hiányzik a bölcs, türelmes politizálás."

Medgyessy levele zárásaképp sok boldogságot kívánt az özvegynek és családjának.