További 800 millió eltűntetésével gyanúsítják Szabadit

Vágólapra másolva!
Szabadi Bélát, az Orbán-kormány volt politikai államtitkárát újabb négy ügyben gyanúsította meg a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal pénteken; az ügyészség szerint a politikus által okozott vagyoni hátrány összege ezekben az ügyekben összesen 845 millió forint. A politikust eddig több mint egymilliárd forintos károkozással gyanúsították.
Vágólapra másolva!

Szabadi Béla - aki ellen más ügyekben hónapokkal ezelőtt benyújtott vádiratot még nem kezdte el tárgyalni a Fővárosi Bíróság - pénteken az ügyészségen nem kívánt vallomást tenni.

Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője közölte: a négy újabb ügyben döntően hűtlen kezeléssel gyanúsítják Szabadi Bélát. Az egyik ügyben a gyanúsítás szerint a volt államtitkár arra kötelezte a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium tulajdonában álló kht.-t, hogy a piaci ár alatt adjon el élelmiszereket az általa megjelölt, mezőgazdasági cikkek kereskedelmével és termelésével egyébként nem foglalkozó gazdasági társaságoknak. A gyanúsításban szereplő ügyek egyikében 638 millió, egy másikban pedig mintegy 200 millió forint az okozott vagyoni hátrány a Fővárosi Főügyészség szerint.

Szabadi Béla ellen először februárban emelt vádat a Fővárosi Főügyészség 23 vagyon elleni bűncselekmény, köztük hűtlen kezelés, csalás, sikkasztás alapos gyanúja miatt, melyek összesen több mint egymilliárd forint kárt okoztak. Mindezért halmazati büntetésként akár 12 éves szabadságvesztés is kiszabható.