50 milliárdot költött közbeszerzésre a honvédség

Vágólapra másolva!
Csak közbeszerzésekre összesen 50,1 milliárd forintot költött a honvédség 2002-ben. Ezek között nagyobb beruházás volt a MiG 29-es gépek üzemidő-hosszabbítása és fegyverzet-felújítás. Tárgyalások folynak arról, hogy az orosz államadósság terhére két AN vagy IL típusú szállító repülőgépet kap a honvédség.
Vágólapra másolva!

A Honvédelmi Minisztérium beszerzési hivatala által idén megkötött összesen 308 szerződés alapján 50,1 milliárd forintot költött el a szaktárca különböző közbeszerzésekre. Bese Ferenc, a beszerzési hivatal főigazgatója keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ezekkel a beszerzésekkel a honvédség és a szaktárca napi szükségleteit - élelmiszer, üzemanyag, katonai ruházat - vásárolták meg, de néhány nagyobb projektet is végrehajtottak.

Vegye meg a Sugárhajtású harci repülőgépek című könyvethttp://www.fokuszonline.hu/cgi-bin/htmlos.cgi/26636.9.11924509513153058469

Ezek között említette a MiG 29-es vadászrepülőgépek üzemidő-hosszabbítását, a lokátortechnikai eszközök, valamint a sorozatvető és egyéb fegyverzetek felújítását is. Az ajánlatok elbírálásakor külön figyelemmel voltak a magyar beszállítókra, a 308 szerződés közül 290-et magyar cégekkel kötötték.

A 2003-as és a 2004-es évre már megkötött szerződések összértéke mintegy 16 milliárd forint. 2007-ig fejeződik be az úgynevezett NATO-képességcsomaggal kapcsolatos négy beruházás Magyarországon. A NATO-által finanszírozott, összesen 60 milliárd forint összértékű beruházások a repülőterek, a légi-, vezetési irányítási rendszer, a híradó-kommunikációs rendszer fejlesztésével, továbbá a háromdimenziós radarok magyarországi telepítésével kapcsolatosak. Hozzátette: puhatolózó megbeszélések folynak két darab AN vagy IL típusú szállító repülőgép beszerzéséről, amely a tervek szerint az orosz államadósság terhére valósulhatna meg.

Bese Ferenc kiemelte, hogy sikerült a Mol Rt.-vel olyan szerződést kötniük, amelyben a cég az üzemanyagok honvédségi objektumokon kívüli tárolását is vállalta. Ez nemcsak költségkímélő, hanem növeli a harcászati értéket, hiszen így például nem lehet azonnal megsemmisíteni egy repülőtéren belül tárolt teljes készletet.

A beszerzési hivatal jövőbeli feladatai közül kiemelte a prágai NATO-csúcstalálkozón vállalt vegyvédelmi képesség megteremtésének biztosítását, amelynek keretében igyekeznek előnyben részesíteni a magyar gyártókat.

A főigazgató újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy az URH-rádiótenderen győztes norvég céggel addig nem kötnek szerződést, míg folyamatban van a két vesztes cég által kezdeményezett bírósági eljárás. Az ügyben január 21-én lesz a következő tárgyalási nap. A győztes cég korábbi közléseivel ellentétben mégis hajlandó várni: nemrégiben erről egyeztetés folyt a két ország védelmi államtitkárai között.

A főigazgató arról is szólt, hogy várhatóan január végén, február elején szeretne eredményt hirdetni a szaktárca a gépjármű-beszerzéssel kapcsolatban, amellyel a Magyar Honvédség beszállítóit választják ki a következő 15 évre.