Őrizetben a Vizsolyi Biblia elrablásának gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Az Encsi Városi Bíróság szerdán előzetes letartóztatásba helyezte azt a budapesti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy közreműködött az év elején a Vizsolyi Biblia elrablásában. Február 9-én éjszaka betörtek a vizsolyi lelkészi hivatalba, ahonnan ellopták egy riasztóval védett üvegvitrinből a Vizsolyi Biblia egyik fennmaradt példányát. A férfi ellen többen terhelő vallomást is tettek. A rendőrségen egyelőre nem kívánták a hírügynökség információit kommentálni.