MSZP: kizárták Jászberény alpolgármesterét

Vágólapra másolva!
Az MSZP jászberényi szervezete fegyelmi bizottságának döntése értelmében kizárták a pártból Vass Imrét, Jászberény alpolgármesterét. A politikus megfellebbezi a döntést.
Vágólapra másolva!

Az ügy előzménye, hogy Vass Imrét a jászberényi önkormányzat alakuló ülésén, Magyar Levente szabad demokrata polgármester javaslatára, az MSZP szándékával ellentétben választotta meg a testület alpolgármesternek. Az önkormányzat szocialista frakciója nem szavazta meg az előterjesztést és helyi szervezetben fegyelmi eljárást kezdeményeztek a pártakarattal szembehelyezkedő, egyéni mandátumot szerzett képviselő ellen.

Vass Imre, aki a kizárást maga jelentette be elmondta: fellebbez a döntéssel szemben, mert a megítélése szerint a szankció nem áll arányban a történtekkel. Megemlítette, hogy a képviselőjelöltek és az őket indító MSZP között még az önkormányzati választások előtt csupán egy sablonos megállapodást született, amely véleménye szerint nem úgy vonatkozik az egyéni mandátumot szerzett képviselőkre, mint a listán testületbe kerültekre. Megerősítette, hogy nem mond le alpolgármesteri tisztségéről és képviselői mandátumáról. A pártfegyelmi határozat ellen a képviselő 15 napon belül élhet fellebbezéssel.