Szilveszteri bulik Budapesten

Vágólapra másolva!
Budapesten a fővárosi önkormányzat szervezésében párhuzamosan három helyszínen lesznek óévbúcsúztató programok: az Oktogonnál, a Nyugati téren és a Vörösmarty téren. Várják a szórakozni vágyókat a Millenáris Parkban, az elektronikus zene híveit pedig az SAP-csarnoknál lévő megapartyra.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Forrás: MTI

Mindhárom helyszínen élő koncerteket, táncbemutatókat és látványos show-műsorokat rendeznek. A jövő év kiemelkedő eseménye az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződés aláírása és a felkészülés a 2004-es belépésre. Ehhez kapcsolódik mindhárom helyszín - bemutatják az Európai Uniós Zenei Váltót, az EU-országok dalaiból, táncaiból, zenéjéből készült összeállítást. Általában jellemző, hogy a műsorban rövidebb elemek váltják egymást, tekintettel az időjárásra. Kivétel a Nyugati tér, ahol a tűzijáték után a PaDöDö kétórás nagy koncertet tart - olvasható a budapest.hu weboldalon. A szervezők a három helyszínen összesen 3-5000 emberre számítanak, és óriási kivetítőket helyeznek el, hogy még több ember követhesse az eseményeket.

Vörösmarty tér

További szilveszteri programokhttp://www.kulturinfo.hu/showkat.gcw?kid=1302Koktélötletek Szilveszterre/noilapozo/receptek/20021230akrampampulitol.html

A Vörösmarty téren már hétfőn kezdődik a kétnapos program. Itt 17.00 óra és 23.00 óra között előszilveszteri rendezvényt tartanak. A téren december 30-án 17 órakor a Pannónia Klezmer Band fellépésével kezdődik a rendezvény, amit fényjáték követ. Este hét órától Uniós Zenei Váltó Dalokkal, zenékkel, tánccal, utazás Európába. Közreműködők: Danex Swing tánccsoport, Maros Gábor, Jankai Béla, Benkő László. December 31-én szintén délután 17 órakor kezdődik a program az Uniós Zenei Váltó Dalokkal, zenékkel, tánccal. Ezután szilveszteri lézershow 19 órától, majd fényjáték. Fellép a Marshall együttes, Török Ádám és a MINI, továbbá a Beat Box együttes.

Nyugati tér

A Nyugati téren szintén délután 17 órakor kezdődik a program, a Nemcsak Berry rock zenekarral. 19 órakor Active Masat zenekar koncertje hallható, fél kilenckor a Jazz Quartett játszik. Fél tízkor játék, majd 22 órától a Shannon együttes. Éjfélkor tűzijáték, majd a Pa-dö-dö hagyományos óévbúcsúztató és újév köszöntő koncertje utcabállal.

Oktogon

Forrás: MTI
A tavalyi ünneplés Hősök terén Fotó: MTI

Az Oktogonon a Pege Quartett jazz koncertjével indul 17 órakor a műsor. 18 órától a Boleró együttes, majd 19 órától Uniós Zenei Váltó Dalokkal, zenékkel, tánccal, utazás Európába. Ezután játék, majd 22 órától a Danubius rádió ajándék koncertjei (Best Of Zenekar). Éjfélkor tűzijáték, majd a Back II Black zenekar élő koncertje, azt követően pedig utcabál várja a szórakozni vágyókat.

Millenáris Park

A Millenáris Parkban is várják a szilveszterezőket különböző programokkal, a G épületben. 20 órától Boban Markoviç, majd Besh o'Drom, negyed tizenegytől pedig az Amorf Ördögök lépnek fel. Utána éjfélig a Le Biscuit, éjfél után a Kispál és a Borz zenél. Hajnali negyed kettőtől az Energy Gipsy Band + DJ Mango (RádióC élő sáv), majd két órától a RádióC DJ-k szórakoztatják a közönséget. A műsorvezető: Rókás László. A szervezők éjfélkor ingyen pezsgővel várják a vendégeket.

Szintén a parkban, a Padláson felnőtt játszóház lesz, eddig soha nem látott társasjátékokkal, este 8 órától éjjel 2 óráig. Közben a parkban folyamatosan lesznek fellépbők: a Magyar Zsonglőrszövetség, a Goabolo Egyesület (tüzes zsonglőrök), és az Ördöngős utcaszínház (gólyalábasok, maskarások). Emellett gesztenyesütők, forraltbor, djambe-dobolás (a dobbal érkezők a Millenáris Kht vendégei még-egy-pohár pezsgőre) és egy hatalmas tábortűz.

AXEtázis Bónusz Party

Jegyrendelés:http://www.sziget.hu/buli2/hirek/37373.html[email protected]

Az elektronikus zene híveit, a Budapest Parádét záró augusztusi Bónusszal azonos helyszínen, az SAP- és a Körcsarnok területén várják. Este 8 órától nemzetközi és hazai sztárok hada várja a techno, a trance és a house-zene rajongóit. Az SAP Csarnok a progresszív techno helyszíne lesz, ahol a brit The Advent, az Egyesült Államokból érkező Damon Wild, a portugál Wla Garcia, a német Jesco Schuck és a Bécsből meghívott Felipe mellett a hazai élvonal - Hot X, Budai, Igor Do'urden, Jay Cortez, Newl, Levi - pörgeti a lemezeket. A Körcsarnokban a trance és house szerelmesei a brit triász, dj Spooky, Oliver MacGregor, Rich Keen mellett szintén hazai sztárok - Tommyboy, Kühl, Clark, Randall, Schön - zenéjére búcsúztathatják az óévet. A megapartyra 15000 vendéget várnak a szervezők. Jegyek elővételben 4990 Ft-ért kaphatóak a Nyugati téren december 11-től éjjel-nappal, valamint a Ticket Express irodáiban és a nagyobb jegyirodákban. Szilveszter napján 5990 Ft-ért váltható jegy a rendezvény helyszínén.

Szilveszteri útlezárások

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az idei újévi rendezvények miatt lezárja 31-e éjféltől január 1-je 8 óráig a VI. kerület Nyugati téren a Westend City Center előtt lévő parkolót. Szintén ebben az időben lesz lezárva az Andrássy út a Liszt Ferenc tér és az Oktogon között koncert és utcabál miatt. Tűzijáték miatt éjfél előtt két perccel lezárják 0 óra 15 percig a VI. kerületben a Teréz körutat az Oktogonnál. A rendőrség kéri az érdeklődőket, hogy tömegközlekedési eszközökkel közelítsék meg a helyszíneket, az autósoktól és a gyalogosoktól pedig azt kérik, hogy óvatosan és figyelmesen közlekedjenek.

Tömegközlekedés

December 27-én, 28-án, 30-án és 31-én a járatok az iskolaszünet idején érvényes munkanapi menetrend szerint közlekednek. Szilveszter éjszaka a szokásos éjszakai járatok mellett rendkívüli éjszakai járatokat, valamint több nappali járatot is indít a BKV. Ezen az éjjelen az éjszakai járatok sűrűbben közlekednek.
Az idén újdonság, hogy Szilveszter éjszaka a Bornemissza tér és Újpalota között 973-as jelzéssel közvetlen járat indul 15 percenként a 7-es és a gyors 73-as autóbuszok útvonalán. A 973-as autóbusz már este 21 órától közlekedik. Emellett este a 7-es, 7A, gyors 7-es, gyors 73-as járatok a szokásos menetrend szerint járnak. A 6-os villamos 10 percenként jár egész éjszaka. A földalatti helyett 18 órától január 1-jén reggel 6 óráig autóbusz közlekedik.

A 193-as autóbusz a pestlőrinci Béke térről Pestimrére, a 85-ös az Örs vezér térről Kispestre, a 41-es a Kosztolányi Dezső térről az őrmezői lakótelepre szállítja az utasokat. Ezen kívül a szokástól eltérően éjszakai járatként is közlekedtetik a 11-es, 22-es, 30-as, 32-es és 105-ös autóbuszokat. A Nagykörúton éjszaka autóbuszok helyett a jóval nagyobb befogadóképességű 6-os villamosokat közlekedtetik. A szerelvények 10 percenként követik egymást. A millenniumi földalattit 18 órától autóbuszok pótolják. A metrójáratok azonban a szokásos hétköznapi zárásig, 23 óra 10 percig szállítják az utasokat.