Vágólapra másolva!
A tömegközlekedési járatok ma a munkaszüneti napok menetrendje szerint viszik az utasokat.
Vágólapra másolva!

Az Andrássy úton az Oktogon és a Liszt Ferenc tér között ma reggel 8.00 óráig tart a forgalomkorlátozás, addig a 4-es autóbuszok a Dózsa György út-Városligeti fasor -Király utca -Nagymező utca módosított útvonalon járnak.A Nyugati téri parkolóban szintén 8.00 órától lehet ismét parkolni.

A 69-es villamos vonalán, Újpalota, Erdőkerülő utca és a Mexikói út között is csendes járású, gyors, komfortos villamosok közlekednek. A korszerű járművek üzembe helyezése mellett a 69-es vonalán több szerelvény gyorsabban és sűrűbben jár.

A 104-es autóbuszok mától meghosszabbított útvonalon Székesdűlő végállomásig közlekednek.

A Belvárosban a Reáltanoda utcát a Szép utcától a Magyar utcáig ideiglenesen egyirányúsították. A Hercegprímás utcát a József Attila utcától a Szent István térig nem használhatják az autósok.

Budán a Fehérvári út-Bocskai út csomópont átépítése miatt a Petőfi híd felől érkezők továbbra sem kanyarodhatnak balra a Fehérvári útra. Ezt korábban a Bogdánfy utcánál tehetik meg. A Bocskai úton mindkét irányban sávlezárás nehezíti a haladást, a Petőfi híd felé vezető belső sáv forgalmát a másik oldalra terelik át. A Fehérvári úton a Bocskai út és a Móricz Zsigmond körtér között változatlanul csak a BKV járművei közlekedhetnek.

A XII. kerületben a Pagony utcát egyirányúsították a Nárcisz utcától lefelé a Németvölgyi útig. A Csaba utcában a Bíró utcától a Városmajor utcáig a lefelé vezető oldalon végleg tilos megállni. Az ellenkező irányban részben a járdára felállva lehet várakozni a járművekkel.

A Kőbányai úton irányonként továbbra is egy sáv járható a Könyves Kálmán körút és a Mázsa utca között a csatornaépítés miatt.

Rákospalotán a Tóth István utcát a Rákos út és az M3-as autópálya fővárosi szakasza között lezárták.