Súlyos sérülések a jeges utakon

Vágólapra másolva!
Csütörtök délutánra már járhatóak a főváros főbb útjai, több mellékútvonal azonban továbbra is csúszós. A Volán több Budapest környéki buszjáratát törölte csütörtökön a jeges utak miatt. Délután a fővárosban már nem érkezett bejelentés újabb közlekedési balesetről, reggel és délelőtt azonban rengeteg baleset történt a jeges utakon. Az M1-esen ketten súlyosan megsérültek, tíz autó csúszott egymásba.
Vágólapra másolva!

Csütörtökön délelőtt rengeteg koccanásos baleset történt az ónos eső miatt jegessé vált utakon. A fővárosban délelőtt még óránként 15 helyre hívták emiatt a mentőket, délután azonban már rendeződött a helyzet - közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A Fővárosi Tűzoltóság is hasonlóan sokszor riasztották délelőtt az ónos eső okozta balesetek miatt.

A Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. 70 munkagéppel sózta Budapest 1200 kilométernyi fő- és tömegközlekedési útját, főként a hegyi utakat, a felüljárókat és hidakat. Ennek köszönhetően a főváros útjai délutánra járhatóvá váltak. A BKV fődiszpécsere elmondta: az ónos eső miatt lelassult a közlekedés a fővárosban, de különösebb fennakadás nélkül közlekedtek a BKV járatai.

A Volánbusz fődiszpécsere ugyanakkor azt közölte: a menetrend szerint közlekedő autóbuszok a jegessé vált utak miatt fokozatosan leálltak Zsámbék, Rákoskeresztúr és Érd térségében. A MÁV-nál ugyanakkor nem okozott fennakadást az ónos eső.