Egyoldalúan szerződést bontott Faludy

Vágólapra másolva!
Váratlanul felbontotta Faludy György 2009-ig érvényes szerződését kiadójával. A költő szerint a kiadó nagyobb összeggel tartozik neki, és a művei után kapott nyolc százalék jogdíjat is kevesli. A kiadó szerint egymillió forinttal túlfizették a költőt, és kifogásolják a szerződés felrúgását.
Vágólapra másolva!

Egyoldalúan felbontotta a szerződést eddigi kiadójával Faludy György - írja a Magyar Hírlap. A költő és felesége verses kötetét, valamint Faludy egyik nagy sikerű könyvének újabb kiadását karácsony előtt már az új kiadó jelentette meg. A váltást az indokolta, hogy Faludy szerint a Magyar Világ Kiadó 300 ezer forinttal tartozik neki. A kiadó ügyvezetője viszont állítja: egymillió forinttal túlfizette a költőt, és kifogásolja a szerződésbontást, ugyanis 2009-ig kizárólagos szerződése van a Faludy-művek kiadására. A költő a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy a művei után kapott nyolc százalék jogdíjat is kevesli, ugyanis a kiadó belőle élt. Így ha beperelik, áll elébe, legalább kiderül, ki kinek az adósa - mondta Faludy György.

A Magyar Világ Kiadó ügyvezető igazgatója. Halászné Sipos Erzsébet elmondta, hogy még a férje kötötte meg Faludyval az első szerződést 1988-ban, mielőtt Torontóból hazaköltözött volna, és eddig semmilyen vita nem is volt közöttük, minden évben a tervek szerint jelentek meg a művek, és aszerint fizettek is. A költő a jó kapcsolat miatt 2001-ben nyolc évre, 2009-ig meg is hosszabbította az addigi szerződését a kiadóval. Halászné Sipos Erzsébet szerint az új kiadónak ezt figyelembe kellett volna vennie, mielőtt kinyomtatta a Villon balladáit Faludy-átköltéssel, ezért jogászhoz fordultak, és levélben kérnek magyarázatot az új kiadótól.